Hírek

Alanis Morissette film érkezik az HBO műsorára

November 18-án debütál az HBO és az HBO Max műsorán Jagged címmel az Alanis Morissette sztárrá válásáról szóló film. Addig is itt a film előzetese.

A HBO Music Box zenei sorozatának második produkciója Alanis Morissette 1995-ös Jagged Little Pill című albumának sikertörténetét mutatja be. Az Alanis Morissette film rendezője Alison Klayman dokumentumfilm rendező. Korábbi rendezései többek között a Flower Punk és a Take Your Pills című dokumentumfilmek. Utóbbi Amerika jelenlegi drogfogyasztási szokásairól számol be.

A Jagged Alanis Morissette életének húszas éveit mutatja be, vagyis azt az időszakot, amikor énekesnőként híressé vált. Alison Klayman megfogalmazásában Alanis Morissette karrierjében az volt a legkiemelkedőbb, hogy az abszolút férfi dominálta rock szakmában nőként ekkorát tudott dobbantani. A Jagged Little Pill lemezt 33 millióan vásárolták meg, ami szerinte Alanis Morissette nyers és érzelmes őszinteségének volt köszönhető.

Az előzetes ízelítőt ad az énekes legenda életét felölelő filmből, láthatunk régi fotókat, koncertfelvételeket és interjúkat.

Alanis Morissette viszont később elhatárolódott a filmtől.

A Vulture-nek azt nyilatkozta, hogy ugyan beleegyezett a szereplésbe, de egy depressziós időszakában készültek el az interjúk. Ráadásul az első változat megtekintésekor egyértelművé vált számára, hogy egész más víziói voltak a készítőknek, mint neki. Ráadásul vannak benne olyan információk, amik nem felelnek meg a valóságnak. A film ettől függetlenül elkészült, és immáron az előzetes meg is tekinthető.

A Jagged november 18-ától látható majd az HBO és az HBO Max műsorán.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com