Hírek

Alejandro Amenábar pszichothrillere nyitja meg a San Sebastian-i filmfesztivált

regressionAlejandro Amenábar Regression című pszichothrillerének világpremierjével nyílik meg pénteken a San Sebastian-i filmfesztivál, amelynek programjában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is vetítik. 

A népszerű spanyol tengerparti üdülővárosban 63. alkalommal rendezik meg a nemzetközi filmmustrát szeptember 18. és 26. között. A fesztiválra ismert színészeket várnak, köztük lesz Sienna Miller, Tom Hiddelston, Luke Evans, Ellen Page, Emily Blunt, Benicio del Toro, Tim Roth és Isabelle Carré is. Mellettük a mustra válogatásában szereplő filmek rendezői, így Laurie Anderson, Scott Cooper, Charlie Kaufman, Duke Johnson, George Miller és Pablo Trapero szintén feltűnnek majd a vörös szőnyegen – írja a fesztivál honlapja.

A nyitófilm rendezője, Alejandro Amenábar is elkíséri munkáját a fesztiválra. A Regression című pszichothrillert, amelynek forgatókönyvét is ő írta, versenyen kívül mutatják be. Az angol nyelven, Kanadában forgatott produkció Amenábar hatodik játékfilmje, amelyben a főszereplő Ethan Hawke nyomozót alakít, aki egy szörnyű bűncselekmény feltárásán dolgozik.

A több szekcióba rendezett program Gyöngyök elnevezésű válogatásában vetítik Nemes Jeles László Saul fia című filmjét. Ebben a programban mutatják be a hétvégén Velencében Ezüst Oroszlán-díjjal jutalmazott argentin Pablo Trapero El clan című drámáját, valamint Woody Allen Abszurd alak és Scott Cooper Fekete mise című produkcióját is.

A legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjról döntő nemzetközi zsűriben a tavaly San Sebastianban Ezüst Kagyló-díjjal jutalmazott Paprika Steen filmszínész, Nandita Das színész-rendező, Daniel Monzón rendező, Hernán Musaluppi és Julie Salvador producerek, Uberto Pasolini producer-rendező és Luciano Tovoli operatőr kapott helyet.

Tavaly Carlos Vermut Magical Girl című, Madridban játszódó bűnügyi filmje nyerte el az Arany Kagylót.

A fesztivál Donostia-életműdíját szeptember 25-én Emily Watson kapja.

San Sebastianban adják át a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) nagydíját is 2015 legjobb filmjéért: a kritikusok idén George Miller Mad Max: A harag útja című mozijának ítélték az elismerést, amelyet a rendező személyesen vesz át a spanyol mustrán.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com