Hírek

Állandó kiállítást kap Kovásznai György

A magyar animáció egyik mérföldkövének számító Habfürdő rendezője, Kovásznai György állandó kiállítást kap a nemrégiben átadott Ybl Budai Kreatív Házban.

Az Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz épület, mely egykor elegáns kávéházként és kaszinóként is működött, teljes felújításon esett át, hogy kiállításokat és kulturális programokat is befogadó, közösségi kreatív házként nyissa meg újra kapuit. Július 10-én nyílik állandó kiállítása, mely Kovásznai György festőnek, írónak, animációs filmrendezőnek állít emléket.

Kovásznai alkotásai a betiltások és elhallgattatások következtében életében háttérbe szorultak. Képzőművészeti karrierjét animációs pályára váltva mégis megtalálta a lehetőséget, hogy egy új, interdiszciplináris és saját korát izgalmasan dokumentáló életművet hozzon létre. Az 1983-ban 49 évesen elhunyt képzőművész, július 22-e után csak a Ház vendégei számára látogatható, 35 képet felvonultató emlékkiállításának megnyitóján Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész, a tárlat kurátora mond beszédet, az est Másik János, a Kovásznai-filmek zeneszerzőjének koncertjével zárul.

A kiállítás részeként a látogatók július 22-éig további képeket és egy válogatást is megtekinthetnek a művész animációs rövidfilmjeiből is, mely utóbbiak között A 74-es nyár emlékére és a Hullámhosszok is helyet kap.

A Kovásznai életművével még mélyebben megismerkedni vágyókra szeptemberben a Petőfi Irodalmi Múzeumban is vár egy csemege: a Művészet és Pszichoanalízis című sorozat 17. évadjának nyitóelőadása is a festőművész körül forog: Kőváry Zoltán pszichológus „Veszedelmes irodalmi huligán” – Lázadás, identitás és kreativitás kapcsolata Kovásznai György életében és filmművészetében címmel beszél az alkotóról.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com