Hírek

Amerikában Aquaman, Kínában Pókember csörgeti a kasszát (box office)

Lássuk hogy teljesítenek a premierek: Amerikában Aquaman kezdett erősen, Kínában pedig a Pókember: Irány a Pókverzum! dönget.

Az Aquaman, a Warner Bros. első különálló DC címe a Wonder Woman óta, úgy tűnik, egész szépen muzsikál: 4,7 milló dollárt gyűjtött premier előtt, 9 milliót a csütörtöki vetítéseken (összevetésképpen a Wonder Woman 11-et, a Venom 10-et), és máris 332 milliót kaszált a nemzetközi piacokon (élükön Kínával, ahol két héttel korábban nyitott a film, és már 209 milliót zsebelt be) – tehát már réges-régen megtermeltek a 200 milliós költségvetését. A filmet a kritikusok sem utálják, jelenleg 68%-on áll a Rotten Tomatoes-oldalon. Az előzetes becslések alapján 67 milliót várnak a nyitóhétvégétől Amerikában (ekkor a Wonder Woman 103 milliót gyűjtött), 120 milliót a karácsonnyal együtt.

A hétvége második befutója Rob Marshall és a Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns) lehet, aki 8,8 milliót énekelt össze szerdán és csütörtökön – legalább 35 milliót várnak tőle a hazai piacokon az első öt napon.

A dobogó harmadik helyére a Transformers-franchise hatodik tagját, ŰrDongót prognosztizálják

– 2,2 milliót hozott csütörtökön a 700 000 dollárt kaszáló december 8-i premier előtti vetítésen felül. Az első három napon 30 milliót várnak a Hailee Steinfeld főszereplésével készült előzménytörténettől, amit egyelőre a Rotten Tomatoe kritikusai nagyon támogatnak a maguk 94%-ával.

ŰrDongó

A Jennifer Lopez főszereplésével forgatott Álommeló (Second Act) a maga 515 ezrével erősen elmarad a dobogósoktól, csakúgy ahogy az Isten hozott Marwenben (Welcome to Marwen) is a maga 190 ezrével. Mindkét címtől 7-13 milliót várnak a nyitóhétvégén.

Mindeközben Kínában a Pókember: Irány a Pókverzum! hozott erős számokat: 6,6 millió dollárral járult hozzá az animációs film bevételeihez – ezzel lenyomta mind A hihetetlen család 2, mind a Ralph lezúzza a netet által felállított rekordot is. A hétvége teljes bevételeit 26-28 millióra saccolják. Az Amerikában már korábban bemutatott animáció ezidáig 48 milliót keresett odahaza és további 28.5 milliót a nemzetközi piacokon.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..