Hírek

Az Amerikai istenek képregényben is

Neil Gaiman Amerikai istenek című regényéből 2017-ben sorozat készült. Ám nem ez az egyetlen feldolgozás a műnek, a Dark House egy képregény verzióval gazdagította a témát.

A 2001-es Neil Gaiman Amerikai istenek regény igazi szenzáció lett. Amit a történetről érdemes tudni: „A minden szerettétől és életének minden »normális« motivációjától, kapcsától megszabadult Árnyék mellette indul útnak, hogy felfedezzen egy olyan Amerikát, amely sosem létezett – de bizonyos szempontból mégis igazibb arca a Szabadság Földjének, mint amit a legtöbb irodalmi alkotásból megismerhetünk. Útjuk közben különleges (és valóban létező) helyeket látogatnak meg, találkoznak furcsa alakokkal, istenekkel és mitikus lényekkel, kitör a háború, fény derül egy csendes város szörnyű titkára – egyszóval, ha film lenne, talán urban fantasyvel beoltott road movie-ként jellemezhetnénk.” (Amerikai istenek könyv kritika)

A képregény a Dark Horse gondozásában jelent meg. Neil Gaiman mellett a társíró P. Craig Russel. A rajzolók pedig Scott Hampton, P. Craig Russell, Walt Simonson, Colleen Doran és Glenn Fabry. Az eddigi első kilenc szám most megjelent egy keményfedeles kiadásban. A borító (ami a cikk kiemelt képe) David Mack munkája.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com