Hírek

Amit már tudni lehet Christopher Nolan következő filmjéről

Christopher Nolan

Bombahír: Christopher Nolan új filmjének középpontjában J. Robert Oppenheimer amerikai fizikus állna, aki kulcsszerepet játszott az atombomba kifejlesztésében. 

Bár januárban még fogalma sem volt, miről forgat legközelebb, mostanra úgy tűnik, megihletődött Christopher Nolan. A Deadline értesülései szerint már következő filmjét készíti elő, ami a Dunkirk-höz hasonlóan szintén egy második világháborús témát dolgoz fel. Sőt, ebben is feltűnhet majd Cillian Murphy, aki az említett Dunkirk mellett Nolan több filmjében, az Eredetben és a Batman-trilógiában is szerepelt. A szóban forgó új produkció a második világháború egy filmen keveset tárgyalt mozzanatáról,

az atombomba kifejlesztéséről és annak egyik „atyjáról” szólna.

J. Robert Oppenheimer amerikai fizikus kulcsszerepet játszott az atombomba kidolgozásában, amit bár szükségesnek talált a világháború megállításához, de a pusztító fegyver létrehozása miatt mégis lelkiismeretfurdalás gyötörte. Felelősségét sosem tagadta, később főleg a nukleáris fegyverek szabályozásáért dolgozott és (Teller Edével ellentétben) ellenezte a hidrogénbomba kifejlesztését. Viszont ennél is izgalmasabb az, hogy

nagyon úgy tűnik, Nolan ezennel végleg elpártol a Warner Bros.-tól.

Várható volt a törés, főleg a Tenet elhúzódó premierje körüli viták után. A rendező és a stúdió viszonya még jobban elhidegült, miután Nolan nyilvánosan kritizálta Warner döntését, miszerint filmjeiket a mozis bemutatóval egy időben teszik elérhetővé streamingplatformjukon. A mozis premierek mellett teljes hátszélességgel kiálló rendező akkor az HBO Max-ot a legrosszabb streamingszolgáltatónak nevezte, így nem is csoda, hogy közös munkájuknak vége szakad.

Hogy Nolan nem marad munka nélkül, az biztos: a híresztelések szerint több nagy hollywood-i stúdió is érdeklődik új filmterve iránt. A szereplőgárdáról és bemutatóról szóló információkért még várni kell, addig is csemegézhetünk Nolan tekintélyes filmográfiája közül.

Takács Janka

Janka a párizsi Sciences Po egyetem média és kommunikáció szakán végzett, marketinges szakemberként dolgozik. Mozifüggő, legfőképp a régi hollywood-i filmeket és az indie filmeket kedveli, de egy ütős filmzenével bármikor le lehet venni a lábáról.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com