Hírek

Annyira rossz a Macskák, hogy új verziót küld a mozikba a Universal

Több ezer amerikai mozi is jelezte, hogy új – állítólag javított – verziót kapnak majd a Universal Pictures stúdiótól, amelyben a technikai elemeket faragták még tovább, ezzel próbálva menteni a menthetőt a Macskák háza táján – írja a The Hollywood Reporter.

Vélhetően nem ez lesz az egyetlen dolog, ami miatt sokáig emlékezünk majd Tom Hooper CGI borzalmára, de a legfrissebb értesülések szerint az alkotás azzal is beírja majd magát a filmtörténetbe, hogy azután kap új verziót, hogy egy ideje már fut a mozikban. Állítólag a Universal egy nagy adag mozit értesített, hogy a látványvilág további javítását követően ismét elküldik a Macskákat nekik, amely remélhetőleg már jobban elnyeri majd a nézők tetszését. Más kérdés, hogy a CGI megoldások csak egy szeletét képezik a musical hibáinak a kritikusok és a közönség szerint.

A lépés azért is meglepő, mert a film legelső előzetesét követően állítólag már egyszer ráfeküdtek, hogy az akkor a világ egyöntetűen nevetségessé kikiáltott macskáival kezdjenek valamit. Úgy tűnik azonban, hogy mindez kevés volt.

Szőrgolyó – Macskák

Andrew Lloyd Webber klasszikusnak számító színdarabjának filmes adaptációjában olyan nevekkel találkozhatunk, mint Judy Dench, Ian McKellen, Idris Elba, Jennifer Hudson vagy Taylor Swift: de van, amikor a nagy nevek sem garantálják a minőséget. A Macskák jelenleg 2.7 ponton áll az IMDb-n, 19%-on a Rotten Tomatoes-on és 32%-on a Metacritic oldalán. Nem csoda hát, ha a készítők és a stúdió a világon mindent elkövet, hogy kicsit javítson ezeken a számokon. Kérdés persze az, hogy vajon sikerül-e majd, illetve hogy nem lenne-e jobb csak gyorsan elfelejteni az egészet.

Hogy az új verzió vajon nemzetközi forgalmazást is kap-e, az még a jövő zenéje. A Macskák mindenesetre már látható a hazai mozikban. Aki pedig mindenképpen friss Hooper-rendezést akar nézegetni a karácsonyi szünetben, annak ajánljuk inkább Az Úr sötét anyagai sorozatot, amelyben több epizód is magán viseli a rendező nevét.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.