Hírek

Arany Medál-díj a közönség kedvenceinek

zomboracz-virag Kedden adják át a közönség által odaítélt Arany Medál-díjat: az elismerést Bálint András színész-rendező, Dragomán György író, Zomborácz Virág filmrendező, valamint László Zsolt, Tompos Kátya és Szabó Erika színművész veheti át a Bethlen Téri Színházban.

Az Arany Medál-díjat idén hatodik alkalommal adják át, az elismeréseket, a tavalyi díjátadóhoz hasonlóan, ez alkalommal is a Bethlen Téri Színházban vehetik át a művészek.

A közönségdíjat Mészáros Márton újságíró alapította 2008-ban. Az elismerést több kategóriában adják át a közönség szavazatai alapján.

A díjat – amely az idén egy szárnyas nőalak fáklyával – az igazi művészi értéket közvetítők felkarolásáért és elismeréséért ítélik oda. Bárki leadhatta szavazatát arra a művészre, akiről úgy gondolja, hogy kiemelkedő munkát folytatott az idei évben.

A közönségnek egy hónap állt rendelkezésére, hogy online elküldje szavazatát az általa preferált művészekre. A feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett szavazni, és az elmúlt év alkotásaihoz, írók esetében kötetmegjelenéshez, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, színpadi darabban nyújtott közreműködéshez kötött az érvényes szavazat, melyből idén több mint tízezer érkezett.

Az életműdíjat Bálint András Kossuth-díjas színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója veheti át a keddi ünnepségen.

Az év írójának odaítélt Arany Medál-díjat Dragomán György nyerte el, akinek Máglya címmel jelent meg regénye az idén.

Az év rendezője Zomborácz Virág, az Utóélet című film alkotója.

Az év hazai színésze László Zsolt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, színésznője Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésze.

Az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó elismerést Szabó Erika, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója nyerte el.

Szavazott a közönség a külföldi művészekről is. A legnépszerűbb Matthew McConaughey és Emma Thompson lett a Csillagok között, illetve a Banks úr megmentése című film révén.

A kezdeményezést számtalan színházi, kritikai portál, valamint többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Spinoza Színház is támogatja.

A Bethlen Téri Színházban tartandó díjkiosztó házigazdája Juhász Anna irodalmi szervező, kulturális menedzser lesz, aki évek óta tart irodalmi esteket történelmi kávéházainkban.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya