Hírek

Aronofsky „az első környezetvédőnek” titulálta Noét

Noé (Noah)

noe_russell croweA Russell Crowe főszereplésével készült 130 millió dolláros filmet még be sem mutatták Észak-Amerikában, máris hatalmas viták szökőárja borította el.

Keresztény csoportok a bibliai történet laza kezelése miatt ágálnak, sok iszlám világbeli országban pedig már be is tiltották a produkciót (például Egyiptomban). A Paramount filmstúdió azonban a marketingkampányhoz több egyházi csoport vezetőjének támogató nyilatkozatát is megszerezte.

Russell Crowe a The Daily Telegraphban arról beszélt: készültek a viharos fogadtatásra. „Ezt a történetet minden vallási szöveg tartalmazza. Noé a Koránban is szerepel. A világ nem vallásos lakossága is ismeri az özönvízmondát. Őszintén szólva, mivel a muzulmán vallásban tiltott a Próféta ábrázolása, nem ért váratlanul, hogy néhány iszlám országban betiltották a filmet” – mondta az Oscar-díjas ausztrál színész.

A Fekete hattyúért Oscar-jelöléssel jutalmazott, magát ateistának valló Aronofsky „a valaha készült legkevésbé bibliai bibliai filmnek” nevezte alkotását (egy premier előtti filmismertetés szerint Isten nevét ki sem mondják a filmben). A stúdió által szorgalmazott előzetes tesztvetítések során akadtak, akik azt kifogásolták, hogy Aronofsky nem ragaszkodott eléggé az Ótestamentum szövegéhez, és Noét a környezetvédelem kereszteslovagjaként ábrázolja, aki az apokalipszis világi ökológiai üzenetét tolmácsolja. Aronofsky nem rendelkezett a végső vágás jogával, így kénytelen volt kompromisszumot kötni a stúdióval, és a végső változathoz végrehajtotta a kívánt módosításokat.     

noe-russell-crowe-jennifer-connelly

A rendező nem is tagadta, hogy nem fehér szakállú megmentőként lebegett a szeme előtt Noé alakja: változtatni akart a Noéról kialakult képen. „Az első dolog volt, amit Russellnek megígértem: nem filmezlek egy lakóhajón két zsiráffal a hátad mögött” – idézte fel hozzáfűzve, hogy „Russell Crowe szuperhősként jelenik meg, olyan férfiként, aki egy hihetetlenül nehéz feladat előtt áll és felül kell kerekednie”.

A premier előtt a filmstúdió és maga Crowe is igyekezett elérni, hogy Ferenc pápa személyes kihallgatáson fogadja a stáb képviselőit, illetve tekintse meg a filmet. A Vatikán ezelől elzárkózott, mert meg akarták akadályozni, hogy az egyházfő személyét marketingcélokra használják fel az alkotás népszerűsítésében. A színész végül a múlt héten Aronofskyval együtt Ferenc pápa általános audienciáján vett részt a római Szent Péter téren.

A Noé nem az első bibliai témájú hollywoodi mozi, amely hasonló kritikák kereszttüzébe került: a Charlton Hestonnal forgatott Ben Hur és Tízparancsolat szintén nagy vihart kavart. A Noé-történet ráadásul rendkívül röviden szerepel a Szentírásban, a Teremtés könyvének soraihoz ragaszkodva mindössze egy tízperces film kerekedett volna ki.

A Noét csütörtöktől vetítik a magyar mozikban.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com