Hírek

Új előzetes érkezett Asimov Alapítványának sorozatadaptációjához, és kiderült a premierdátum is

Az Apple TV+ végre bejelentette az Isaac Asimov ikonikus sci-fi kötetéből készülő, régóta várt sorozatfeldolgozásának premierdátumát. A bejelentés mellé egy új előzetest is kaptunk, ami biztosít róla, hogy elképesztő látványos és nagyszabású szériával lesz dolgunk.

Az első ízelítő egy éve érkezett a sorozathoz, akkor azonban még nem tudtuk, mikortól láthatjuk. Most azonban kiderült, hogy szeptember 24-én debütál az első három epizód, majd utána hetente érkeznek az új részek az Apple TV+-ra – írja a comingsoon.net.

Az Alapítványt már jóideje tervezik képernyőre adaptálni valamilyen formában, ám végül az Apple-nél landoltak a talán legnagyobb hatású Asimov-kötet feldolgozásának jogai. Mint korábban írtuk, sokan megfilmesíthetetlennek gondolják a sorozat alapjául szolgáló könyvet, ám ettől csak még kíváncsibban várhatjuk a tíz epizóddal debütáló szériát.

Az Alapítvány öt történetből áll, amelyek közül négy elsőként 1942 és ’44 között jelent meg az Astounding Science Fiction magazin hasábjain, önálló kötetként 1951-ben adták ki, magyarul pedig 1971-től volt olvasható. A sorozatadaptáció egyik alkotója, David S. Goyer a következőt nyilatkozta:

„Az Alapítvány megjelenésének idején Asimov kétségkívül egy próféta volt: munkája soha nem volt olyan időszerű, mint napjainkban.

Gyerekként faltam az Alapítványt, és mindvégig azt éreztem, hogy mindezt képernyőn akarom látni. De közben úgy is gondoltam, hogy egy egészestés játékfilm nem megfelelő formátum hozzá. (…) Megtiszteltetésnek érzem, hogy én is szerepet játszhatok a történetek életre keltésében.”

A sorozat főszereplői az Emmy-díjra jelölt Jared Harris (Csernobil) mint Hari Seldon, Lee Pace (A hobbit, A galaxis őrzői) pedig Brother Day-ként. Mellettük Lou Llobell, Leah Harvey, Laura Birn, Terrence Mann, Cassian Bilton és Alfred Enoch bukkannak fel a fontosabb szerepekben. A sorozat rendezője a Páncélba zárt szellem direktora, Rupert Sanders.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.