Hírek

Az Átjáróház című fantasy vígjáték ismét teljes gőzzel forog

Atjarohaz (2020)

Újra forognak a kamerák. Az Átjáróház című romantikus fantasy vígjáték csapata mostantól egy hónapon át a külső helyszíneken játszódó jeleneteket veszi fel. 

A Madarász Isti rendezésében Veres Attila forgatókönyvéből készülő látványos produkció stábja szerencsés helyzetben várta az újraindulást. Az megszokottnak semmiképpen nem mondható történet speciális díszletek és filmtechnika segítségével rögzített felvételei már dobozban vannak a stúdióban.

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem többnyire betartja ezt a határvonalat. Néhány ritka kivételtől eltekintve. Krisztián, akit Bárnai Péter alakít, aki A martfűi rémből lehet leginkább ismerős végre szerzett magának állást: egy hullaház portása lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj, Ági, akit a Mellékhatás Yvonne-ja, Rujder Vivien alakít, az első találkozásuk után nem sokkal ügyfélként bukkan fel: balesetet követően hozzák a fagyasztóba.

Szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó humorú tetem. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a forgatás újrakezdésével kapcsolatban lelkesen nyilatkozott: „Végre újra forognak a kamerák és akcióban a filmesek! Meghozták az első eredményeket a Nemzeti Filmintézet rendkívüli intézkedései, melyekkel az volt a célunk, hogy átsegítsük a filmipar szereplőit a korlátozások miatt nehéz időszakon, felkészüljünk és megteremtsük a kereteit a biztonságos munkavégzésnek, hogy most minél több stáb dolgozhasson újra. Jó munkát kívánok a filmeseknek!

A kényszerű leállást igyekeztünk a javunkra fordítani az utómunka csapattal és a rendezővel, Madarász Istivel. Átnéztük az eddig felvett jeleneteket, amelyekből készítettünk is egy első vágatot, hogy pontosabb képet kapjunk a film dinamikájáról hangulatáról. Így sokkal magabiztosabban láthatunk neki a hátralevő részek forgatásának, ráadásul a tanulságokat levonva kisebb finomhangolásokat is eszközöltünk a történet menetén. Jó volt egyben megnézni az eddig leforgatott részeket, és a látottak alapján csak megerősíteni tudom, amit eddig is gondoltam. Olyan egyedi látványvilágú, modern romantikus fantasy vígjátékkal lepjük meg a nézőket, amellyel magyar filmben eddig nem találkoztak” – hangsúlyozta Muhi András, az Átjáróház vezető producere, aki a stábbal együtt az utóbbi hetekben az előttük álló időszak feszített forgatási ütemtervének előkészítése mellett, gondot fordított a biztonságos munkakörülmények kidolgozására is.

Atjarohaz (2020)

A Nemzeti Filmintézet ajánlásait figyelembe véve rendszeresen tesztelik a stábtagokat, csak a feltétlenül szükséges számú alkotócsapat tartózkodását engedik a felvételek helyszínén, mindenki számára biztosítanak védőfelszerelést, és folyamatosan ellenőrzik a higiéniai szabályok betartását.

Az Átjáróház stábja a következő egy hónapban a film fennmaradt jeleneteit számos külső
helyszínen fogja felvenni, köztük a Farkasréti temetőben, a Kelenföldi Erőműben, valamint a fővároshoz közeli Tárnoki Kőfejtőben. A forgatást követően kezdődhet a közel félévig tartó utómunka, ami során a filmbeli trükköket, látványelemeket véglegesítik.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. mlinarikmariann@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya