Hírek

Az A COMPANY HUNGARY forgalmazásában kerül a hazai mozikba a Swing című film

swingAz A COMPANY HUNGARY mutatja be Fazekas Csaba forgatókönyvíró-rendező Swing című filmjét a hazai mozikban. A zenés, romantikus vígjátékot 2014. február 27-től országosan több mint 40 moziban tekintheti meg a nagyközönség.

A Swing három elkeseredett, különböző korú nő története, akiket egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet. Az Ónodi Eszter, Csákányi Eszter és Törőcsik Franciska által alakított három nőt egy kiöregedett dizőz karol fel, és létrehozza velük élete utolsó nagy művét, a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont.

„Szeretném, ha egy olyan film születne, amit a nézők magukénak éreznek majd, mert olyan emberekről szól, amilyenek mi magunk is vagyunk, vagy olyanokról, akiket ismernek és szeretnek: mindennapi emberek, mindennapi problémákkal. De aztán a történetben megszólal a zene, két órára elfelejtjük az összes problémánkat és aztán könnyebben mehetünk, mehetnek tovább” − mondta Fazekas Csaba, a Swing forgatókönyvírója és rendezője

A Swing főbb szerepeiben Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska mellett Törőcsik Mari, Kulka János, Csuja Imre, Mészáros Béla, Gáspár Tibor, Nagy Mari, Szatory Dávid és Borbély Alexandra tűnnek fel, Ónodi Eszter filmbéli fiát Bezerédi Bendegúz játssza. A film operatőre Garas Dániel, a zenei vezető Faltay Csaba zeneszerző-producer, aki többek között az Emil.RuleZ! és a Kistehén zenekarokkal dolgozott együtt. A dalokat Fekete-Kovács Kornél hangszereli. Az elegáns látványvilág Lakatos Márk stylist közreműködésének köszönhető.

swing2Bodzsár István producer mosolyogva gondol vissza a forgatásra és a közös munkára Csákányi Eszterrel, Ónodi Eszterrel, Törőcsik Franciskával és Törőcsik Marival. „Nagyon nagy élmény volt ezekkel a színészekkel együtt dolgozni, és remélem, hogy egyikőjük sem fog megsértődni, ha − a legnagyobb tisztelettel − azt mondom, nem véletlenül volt ennek a filmnek az eredeti munkacíme az, hogy Dívák.”

A film a Magyar Nemzeti Filmalap 325 millió forintos támogatásával készül az Unio Film, a Tv2 és a Sparks koprodukciójában mintegy 495 millió forintból. A Swing az A COMPANY HUNGARY forgalmazásában kerül a hazai mozikba.

„Izgatottak vagyunk, hogy mi lehetünk a magyarországi forgalmazója a filmnek. A Swing egy szórakoztató és szívmelengető történet tele humoros elemekkel és kiváló színészekkel. A nézők garantáltan szeretni fogják Fazekas Csaba alkotását” − kommentálta a bemutatás hírét Claudia Nador, a forgalmazó cég ügyvezető igazgatója. „A Budapest Film 25 éves forgalmazási tapasztalatával vágunk bele a Swing forgalmazásába, és ennek szellemében fogjuk elhozni a nézőközönségnek 2014 februárjában az A COMPANY HUNGARY csapatával.”

Avatar

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya