Hírek

Az ajtó felirattal akadálymentesített vetítésének vendége Szabó István

Szabó István filmrendező találkozik a közönséggel Az ajtó című filmjének felirattal akadálymentesített vetítésén vasárnap délután 14:30-kor az Urániában. Az alkotás az Összhang című sorozat idei utolsó darabja lesz. A filmszínház szeptemberben indított kezdeményezése a siket és nagyothalló nézők számára könnyíti meg a mozizást. Idén hét mű szerepelt a válogatásban, amely jövőre folytatódik.

A vetítések akadálymentesítése ebben az esetben azt jelenti, hogy a filmszínház olyan feliratokat készíttet a filmek alá, amelyekben nemcsak azt lehet olvasni, hogy a képen látható beszélő mit mond, hanem jelzik a zörejeket, a narrációt és a nem látható szereplők elhangzó mondatait is. Szeptember óta eddig hat filmet, köztük több premiert mutattak be az Összhang keretében ezekkel a segédletekkel, így a Tiszta szívvel, az Ernelláék Farkaséknál, a Vizsga, a Kút, a Cop Mortem és a Lúdas Matyi című darabokat.

Egyes vetítéseken maguk az alkotók is jelen voltak. A Tiszta szívvel stábjából Gothár Márton vágó, az Ernelláék Farkaséknál című filmből két szereplő, Tankó Erika és Hajdú Lujza, a Lúdas Matyi alkotói közül pedig Henrik Irén operatőr, Dargay Attila rendező özvegye mesélt jelnyelvi tolmács segítségével a filmekről.

„Jó érzés, hogy a zenéknél odaírják, hogy milyen zene, pl. Magyar Rapszódia. Ilyet még sose hallottam” – mondta egy nagyothalló anyuka. „Felirattal sokkal tisztábban értem meg a mese történetét, mint eddig, bár nagyjából ismerem” – nyilatkozta egy siket anyuka, aki a gyerekeivel látta a Lúdas Matyi című rajzfilmet. Az akadálymentesített vetítések egyébként nemcsak halláskárosultaknak segít a megértésben, hanem például a magyart mint idegen nyelvet tanulóknak is.

Vasárnap Az ajtó című film szerepel a sorozatban, amely Szabó Magda világhírű regényéből készült Szabó István rendezésében. Az Oscar-díjas mozgókép-mester jelen lesz az előadáson és válaszol a nézők kérdéseire. Az ajtó két kemény jellemű nő, az írónő és idős bejárónője, Emerenc különös lélektani meséje, akiket a filmben két világsztár, Martina Gedeck és Helen Mirren alakít. A történet szerint furcsa rivalizálás zajlik köztük, és ez végül mély belső kapcsolattá edződik.

Az ajtó vasárnapi, felirattal akadálymentesített bemutatójának apropója a most kezdődő Szabó Magda-centenárium és emlékév. A vetítés kapcsán az irodalmi mű megfilmesítésének kihívásairól is kérdezzük a rendezőt.

A vetítéssorozat januárban folytatódik, a tervek szerint Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjének feliratos vetítésével.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés