Hírek

Az állampolgár kapta a legjobb forgatókönyv díját Portóban

Az állampolgár főszereplője, Dr. Cake-Baly Marcelo)

Az állampolgár című, Vranik Roland rendezte magyar film a legjobb forgatókönyv díját nyerte a hétvégén zárult Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) programjában.

A forgatókönyvet Vranik Roland és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára közösen írta.

A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője, Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet a forgalmazásában.

A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com