Hírek

Az Argo 2 akció

Argo 2 Kovács Lajos Scherer Péter

Argo 2Az Argo folytatást kapott! Visszatér Balog Tibi bandája, tehát Bodri, Pszycho, a Tejesember és még Tyson is. Nógrád megyében pedig mára eggyel kevesebb ház maradt.

Mindent elárul a régi Filmszemlékről, hogy az Argo tíz éve közönségdíjas lehetett. Nem mintha gondunk lenne Árpa Attila filmjével, szerettük mi is, de inkább egy falat Hollywoodot adunk hazánknak, mint a magyar filmművészet kereteinek feszegetését. Azért a 160 ezres nézőszám és 20 ezer eladott dévédé magáért beszél, noha éppenséggel az említett látogatottság akkoriban kevésnek számított (ez a Magyar vándor és a Kontroll éve).

Az első rész vége folytatásért kiáltott, szinte le se zárták – most kiderült, hogy akkor egyszerűen elfogyott a végére a pénz. A rendező és a producerek nagyon szerették volna folytatni, írtak gyorsan egy forgatókönyvet, ami elmondásuk szerint annyira gyenge volt, hogy 2008-ban egyszerűen kidobták. A Magyar Mozgókép Alapítvány Árpa Attila eufemizmusa szerint nem kedvelte őt és a közönségfilmeket, teljes mértékben elutasították a támogatást. Ezért 2011-ben belevágtak a közösségi finanszírozásba – onnan vannak a frappáns vírusvideók (lásd lentebb). Ebből sikerült a költségvetés 15%-át összeszedni, ami nyilvánvalóan semmire nem lett volna elég. Viszont addigra felállt a Magyar Nemzeti Filmalap, ami új helyzetet teremtett a magyarországi filmgyártás finanszírozásában.

Divinyi Réka (Filmalap) a megvalósítás feltételéül szabta, hogy jobb legyen az első résznél (egyébként a forgatókönyv-fejlesztő testvére pedig neki szabta a pozíciójának elvállalása feltételéül, hogy legyen Argo 2). Kérdés, hogy ezek alapján csak PR-szöveg-e az, hogy túl sok ötlet volt a forgatókönyv első verziójában. Az biztos, hogy keretek közé kellett szorítani a szerteágazó és méregdrága történetet, de ez a készítők szerint ez sikerrel megtörtént.

A Filmalap végül 300,5 millióval támogatta a 434 millióból készült popcorn mozit. Ebből az összegből 35 nap alatt 60 helyszínen forgattak, többek között Miamiban. A Magyar Államon kívül a magánszféra is beszállt, szponzorációként szolgáltatásokkal támogatták a forgatást, tehát valójában többe került az említettnél. Mindenesetre állítólag nagyon látványos lett a film, drágábbnak tűnik, mint amennyibe valójában került. Az pedig különösen pikáns, hogy az RTL Klub helyett a folytatást a TV2 pénzelte.

Argo 2 Kovács Lajos Scherer Péter

Árpa Attila elmondta, mivel annyira pörgött a filmszakma tavaly (Herkules, HBO-sorozatok és a beinduló magyar filmgyártás), nem igazán találtak megfelelő szakembereket, konkrétan rossz volt a maradékkal dolgozni számára. Kovács Lajos, a hetvenéves akciósztár (ő játssza Balog Tibit) azt mesélte, már az első nap elájult, annyira fárasztó volt a napi 12 órás forgatás. Tyson visszatér, ezt pusztán annyival magyarázzák meg, hogy túl kicsi agyában egyszerűen nem tett kárt a fejlövés (állítólag felmerült alternatívaként, hogy a Dallasos Bobby-s megoldást választják). Három új fontosabb karakter lesz az Argo 2-ben, egyrészt testet kap Hangyás Dzsoni Nagypál Gábor megformálásában. Bán János játssza Fricit, a színész forgatott már Jiři Menzellel is, épp ezért igen bíztató, hogy ő méltatta a leginkább a forgatókönyvet. Kulka János várhatóan szupervicces lesz, a sajtótájékoztató alapján egy japán maffiafőnök nindzsát alakít a színész.

Utómunkáltoknál járnak, gyakorlatilag kész van az Argo 2, de sajnos sokat csúsztak a már említett béna filmes személyzet miatt. Mostanra pedig a tél annyira zsúfolttá vált, telítetté magyar és amerikai mozikkal, hogy egészen március 12-ig várnunk kell a premierig. De állítólag “baszott jó lesz”.

Miért várjuk az Argo 2-t:
– Felrobbantanak egy házat Nógrád megyében
– Az előzetes alapján viccesen fricskázzák benne napjaink Magyarországát
– Psycho kardozik a Kulka alakította japán nindzsával
– a Kerekes Band, a Tankcsapda és Ganxsta Zoli adják a zenéjét.

 

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com