Ezen kérdés köré épül majd a The Staircase című HBO-s minisorozat, amely igaz történetet dolgoz fel. Colin Firth alakítja a gyilkossággal vádolt Michael Peterson írót, akit felesége megöléséért ítéltek el közel 20 éve már.
Megtörtént esetet dolgoz fel az HBO egyik legújabb saját gyártású sorozata, írja a Collider. A The Staircase Michael Peterson történetét ülteti a kisképernyőre, akit 2003-ban felesége meggyilkolásával vádoltak meg. Sztoriját azóta életrajzi könyvben is megírta a férfi, valamint egy doku-sorozat is készült már a történtekről.
Most minisorozat formájában elevenedik meg a máig vitatott tárgyalás Colin Firth főszereplésével. A színész egyébként Harrison Fordot váltja az HBO-s alkotás élén.
A sorozatot Antonio Campos és Maggie Cohn rendezik. Előbbi rendezte például a Mindig az ördöggelt, illetve a The Sinner című hasonló krimisorozat egyes részeit. Míg utóbbi olyan alkotásokon dolgozott már korábban, mint az American Crime Story. Azaz a projekt igen csak hozzáértő kezekbe került. Ráadásul Campos állítólag 2008. óta tervezgeti a sorozatot, annyira foglalkoztatja őt az igaz történet.
Michael Peterson felesége, Kathleen 2001 decemberében halt meg. A nőt házuk lépcsőjének aljában találták meg, a férj pedig hamar elsőszámú gyanúsított lett az ügyben. Nem csak azért, mert ő volt otthon egyedül a feleségén kívül, hanem azért is, mert a vád képviselői szerint a nő sérülései idegenkezűségre utaltak. Nem mellesleg évekkel korábban a pár egyik ismerőse is hasonló módon hunyt el. Akkor is Peterson volt az utolsó, aki élve látta a nőt. A férfit végül börtönbe zárták 2003-ban, 2017-ben azonban szabadon engedték. Ezt a csavaros történetet ülteti most elénk az HBO. Remélhetőleg a tőlük megszokott minőségben.
A The Staircase az HBO Max égisze alatt készül el és noha premierdátum egyelőre nincs a projekthez, az előmunkálatok már hivatalosan is megkezdődtek. Így remélhetőleg még az év végén elénk kerülhet Colin Firth, egy tőle kicsit kevésbé megszokott szerepben.