Hírek

Balog Zoltán: mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél

Gera Marina főszereplő az Örök tél című film forgattásán

Nagyon mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél – vélekedett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Fóton, ahol megtekintette az egykori szovjet kényszermunkatáborban játszódó film forgatását.

Mint emlékeztetett, a Gulág-emlékévet azért hirdették meg, mert ez a 20. század nagy magyar és európai tragédiáinak a legelfelejtettebb, „legelnyomottabb vagy a leginkább takargatott” része. „Amikor kitört állítólag a béke, amikor állítólag fölszabadultunk, akkor több százezer magyart, svábot, zsidót, cigány embert elvittek kényszermunkára a nagy Szovjetunióba” – fogalmazott Balog Zoltán, aki fontosnak nevezte, hogy a jövő generáció ezt a tragédiát továbbvigye a 21. században, mert ez is a történelmünk része, fontos, hogy ebből is tanuljunk.

Balog Zoltán szerint a magyar film hagyományai köteleznek minket arra, hogy bemutassuk mindazt, ami a történelemben elbeszélhető. „Nagy vágyunk volt, hogy legyen egy autentikus film, ami bemutatja a korszakot” – fogalmazott. Hozzátette: izgalmas volt beszélgetni a szereplőkkel arról, hogy lelkileg hogyan készültek „erre az egész megmérettetésre”, hogyan tudtak visszakerülni a 21. századi jólétből és szabadságból a kényszermunkatábor világába.

„Biztos vagyok abban, hogy egy nagyon mély érzelmeket kiváltó film fog készülni” – mondta az MTI-nek Balog Zoltán, miután Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Lajos Tamás producer társaságában bejárta a fóti forgatási helyszínt, és több színésszel is beszélgetett.

Csányi Sándor főszereplő az Örök tél című film forgattásán
Csányi Sándor főszereplő az Örök tél című film forgatásán

Örök tél a kényszermunkatáborban

A Gulág Emlékbizottság támogatásával készülő Örök tél története 1944-ben kezdődik, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket „egy kis munkára”, három hét kukoricatörésre. A férjét a frontról hazaváró Irén (Gera Marina) abban a tudatban válik el hatéves kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Azonban a megszállók marhavagonokban egy ukrán munkatáborba szállítják a nőket, ahol a helyi szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Irén találkozik egy Rajmund nevű férfival (Csányi Sándor), aki megtanítja, hogyan lehet túlélni a poklot, miközben kettejük között különleges kapcsolat szövődik.

Lajos Tamás producer az MTI-nek elmondta, hogy a fóti barakktábor mellett forgattak már a szentendrei Skanzenben, Szlovákiában a hegyek között és Lovasberényben, emellett lesz még egy bányahelyszín is. A forgatás a tervek szerint április közepén fejeződik be, az Örök telet a közmédia két, 50 perces részben mutatja majd be.

Szász Attila rendező korábban elmondta, hogy nem tablószerűen szeretnék megmutatni a korabeli eseményeket, hanem személyes történetet mesélnek el egy családjától elragadt nőről. Kiemelte azt is, hogy színészközpontú filmet terveznek.

Csányi Sándor és Gera Marina főszereplők, Szász Attila rendező az Örök tél című film forgatásán

Köbli Norbert forgatókönyvíró a forgatás előtt felidézte, hogy a második világháború végén Sztálin parancsára kollektív büntetésként százezreket hurcoltak el ártatlanul a vesztes Magyarországról a győztes Szovjetunióba. Az elhurcoltak, többségükben svábok hosszú éveket töltöttek idegen földön, embertelen körülmények között a GUPVI kényszermunkatáboraiban. Amikor a negyvenes évek végén hazatérhettek, elhurcolásukról, a málenkij robotról a hatalom parancsára soha, sehol, senkinek nem beszélhettek.

A több női sorsot is felvillantó filmben szerepel Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska és Kurta Niké is.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..