Hírek

Bankkártyával a társadalmi ügyekért

magnet-bankRövidfilmekben mutatták be a pályázók, hogyan bánhatunk felelősen pénzünkkel: „A pénzem épít” mottóval hirdetett rövidfilm pályázatot a MagNet Magyar Közösségi Bank és a Daazo Európai Rövidfilm Központ.

A művészet, a pénz és társadalmi felelősségvállalás kapcsolatára építő kezdeményezés célja az volt, hogy fiatal, tehetséges filmesek reflexióin keresztül mutassa meg: olyan egyszerű cselekedetekkel is tehetünk a civil szféráért, mint egy hétköznapi kártyás vásárlás. A többek közt Pataki Ági és Kovács Gábor producerek és Winkler Nóra műsorvezető zsűrizte alkotások közül 10 került a rövidlistára, a nyertest szeptember 15-én hirdették ki. Az első díjat, 1.000.000 forintot Filkor Gábor és Horváth Tímea szerzőpáros Egy kicsi is segíthet című alkotása, a legtöbb megosztásért járó közönségdíjat, mely 300.000 forintot jelent, Klement Bence csapata kapta, több mint 3500 online share alapján. A pályázatot a MasterCard támogatta.

A 19 beérkezett pályaműből a Pataki Ági és Kovács Gábor producer páros, Winkler Nóra rádiós és televíziós műsorvezető, a MagNet Bank Közösségfejlesztési Igazgatójaként tevékenykedő Molnár Csaba, illetve a MasterCard Marketingvezetője, Mondovics Péter összetételű zsűri 10 alkotást juttatott shortlistre. A bírák az újszerű, figyelemfelkeltő és magas minőségű alkotásokat keresték a beküldött filmek között.

A pályázat fókuszában a MagNet KAP Kártyaprogramja állt: e programban a bankkártya-tulajdonosok szabadon kiválaszthatnak egy civil szervezetet, melyet minden kártyás vásárlásukkal támogatnak, úgy, hogy nekik ez nem kerül pénzbe. A támogatás összege ugyanis a Bank nyereségéből kerül felajánlásra. Így a MasterCard MagNet KAP kártyával történt vásárlások alapján számított összeget negyedévente a kiválasztott civil szervezetnek utalja a Bank, ezzel segítve a civil szférát.

A szeptember 15-i díjátadón, melyet a MagNet Közösségi Házban rendeztek meg, Molnár Csaba adta át a díjakat a nyerteseknek. „Filkor Gábor és Horváth Tímea műve animációs elemeket vegyít klasszikus filmtechnikával. A film érdekessége, hogy szórakoztatóan és meseszerűen beszél olyan érzékeny társadalmi problémákról, melyekhez általában szomorú hangvétellel illik nyúlni, és mégis – talán így jobban is – megérinti a nézőt. A győztes csapattal  tovább dolgozunk még a filmjükön, a nyeremény egy része erre fordítandó. A kezdeményezést nagyon sikeresnek érezzük, és drukkolunk, hogy a fiatal művészek minél nagyobb hangot kaphassanak a jövőben!” – mondta el Molnár Csaba.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com