Hírek

Beau Willimon forgatókönyvíró elköszönt a Kártyavár című sorozattól

house_of_cards_3A Kártyavár című tévésorozat 2017-ben is vissza fog térni a képernyőkre, ám Beau Willimon forgatókönyvíró már nem vesz részt az ötödik sorozat elkészítésében – jelentette be a Netflix csütörtökön, egy hónappal közkedvelt tévésorozata negyedik szériájának március 4-i kezdete előtt.

Willimon adaptálta a BBC azonos című minisorozatának forgatókönyvét a streaming szolgáltató nagysikerű politikai drámasorozatához.

„Öt év és négy szezon után ideje, hogy továbblépjek új kihívások felé, de nagyon büszke vagyok arra, amit együtt felépítettünk, további sikereket kívánok a sorozatnak, amelyet egy nagyon tehetséges csapat kezében hagyok hátra” – idézte a Netflix közleménye a 38 éves Willimont, aki a jövőben egy színmű írására összpontosít.

A közlemény ugyanakkor nem fedte fel, ki írja az ötödik sorozat forgatókönyvét. A Kártyavár volt az első, interneten bemutatott sorozat, amely Emmy-díjat kapott (2013). Főhősei a piszkos trükkjeiről hírhedt fiktív amerikai elnök, Frank Underwood (Kevin Spacey) és felesége, Claire, akit Robin Wright személyesít meg.

Kevin Spacey nemcsak a főszerepet alakítja, hanem producerként is közreműködik Joshua Donen, Eric Roth, Dana Brunetti, Andrew Davies, Michael Dobbs és David Fincher mellett.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com