Hírek

Befejeződött az Éden forgatása

Májusban befejeződött Kocsis Ágnes legújabb, Éden című filmjének forgatása, most elkezdődnek az utómunkák. Az Éden egy nőről szól, aki gyakorlatilag mindenre allergiás, ezzel együtt kell kapcsolatot teremtenie a világgal.

„Szuper stábunk volt, mindenki nagyon profi volt, és a hangulat is nagyon jó volt” – mondta a forgatásról az MTI-nek a Friss levegő és a Pál Adrienn rendezője, Kocsis Ágnes. A forgatókönyvíró-rendező felidézte, hogy az Édent januárban kezdték el forgatni Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és Bocskor Salló Lóránt főszereplésével. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki különleges kórral küzd: gyakorlatilag mindenre allergiás, ami a modern világgal együtt jár, ezért teljes elszigeteltségben él.

A rendező elmondta, hogy a történetben leginkább a nő izolációja érdekelte, az, hogy mit hoz ki egy ilyen helyzet, betegség valakiből, valamint hogyan tud ebből az elszigetelt világból kapcsolatot kialakítani. A történet elsősorban a két főszereplő kapcsolatáról szól.

„Ez az elszigeteltség és magány egyfajta metaforája annak, hogy merre tart vagy tarthat a világ, ha nem figyelünk oda” – fűzte hozzá. Kocsis úgy véli, a körülöttünk lévő, felgyorsult modern világban a technikai eszközök fejlődésének nagyon sok pozitív hozadéka van, de érdemes elgondolkodni azon, hogy ezeknek az egyénre és a természetre milyen hatással vannak,

és hogy a természet rombolása hogyan hat vissza ránk.

Kocsis Ágnes elmondta, hogy a férfi főszereplővel, aki még soha nem játszott korábban filmben, rengeteget próbáltak. Brüsszelben coach foglalkozott vele, majd Budapesten folytatták a munkát a rendezővel, s csak ezt követően majd kezdődtek a közös próbák a horvát színésznővel. „Daan bár nem színész, a hangja nagyon képzett és a beszédhangja is nagyon jó, ezért sajnálom, hogy szinkronizálnunk kell őt. A két főszereplő pedig kifejezetten olyan karakterek, akiket kerestem és nagyon jól is passzoltak egymáshoz. Találtunk ugyan a szerephez illő magyar színészeket is, de igazán összeillő pár nem volt. Amikor bejöttek a koproducerek, kérték, hogy legyen külföldi szereplő, így döntöttünk végül mellettük”.

Az Édenhez most kezdődik az utómunka, többek közt a vágás, a vizuális effektek hozzáadása, a hangutómunka, s ez majdnem egy évig tart. A rendező azt is elárulta, hogy tervei szerint a következő filmje Szécsi Pál életét dolgozza majd fel.

Az Éden a tervek szerint 2019 második felében kerül a magyar mozikba a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban. A film forgatását a filmalap 440 millió forinttal támogatta.

Két sikeres film után

Kocsis Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett és két szemesztert töltött a krakkói Jagiello Egyetem filmfakultásán, 2003-ban pedig egy évet a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2005-ben szerzett diplomát.

Pál Adrienn

Első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt az 59. cannes-i filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte a legjobb 4 film közé. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt és 14 díjat nyert. A vírus című rövidfilmje ugyanabban az évben 3. díjat nyert a cannes-i filmfesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. cannes-i filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd 20 díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A rendezőt 2011-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés