Hírek

“Távrendezés” veszélyhelyzetben – Bekmambetovot a koronavírus sem állíthatja le

Az orosz rendező, Timur Bekmambetov sosem volt az a szégyenlős fajta, ami a technológiai újításokat illeti. Az ő nevéhez fűződik a V2. Escape from Hell című II. világháborús film, amely a világ első, kifejezetten telefonképernyőre rendezett „mozija” lesz. Ennek bemutatóját 2021 elejére tervezik.

És ha Bekmambetov terve beválik, nem is kell csúsztatni a premiert. A rendező szokásához híven a számítógépes technikához nyúl, ezúttal annak érdekében, hogy minimális legyen a fizikai kontaktus a forgatás során, csökkentve a koronavírus okozta veszélyt és fennakadásokat. Hamarosan a szentpétervári Lenfilm stúdióban egy légi csata forgatására kerül sor. Ennek felvételét úgy tervezik megoldani, hogy a főszereplőt, Pavel Priluchnyt pilótafülkébe ültetik, körülötte pedig LED-képernyővel szimulálják a légi csatát.

A munka így, ha minden a tervek szerint halad, gördülékenyen zajlik majd, és a légi felvételeket is meg tudják oldani „távrendezéssel”.

Bekmambetov tehát a forgatás jelentős részében a távolból fogja irányítani a munkálatokat, amiről egyébként élőben fognak közvetíteni a közösségi oldalakon – írja a Deadline.

Timur Bekmambetov nevéhez olyan technikai újítások tapadnak, mint a ScreenLife, amellyel rögzíthető a telefon és a számítógép képernyője. Ezzel a megoldással készült a Keresés és a Profil, a legújabb, izgalmas innováció pedig a vertikális történetmesélést alkalmazó V2. Escapes from Hell. A rendezőnek mégsem ismeretlen ez a módszer, ezt alkalmazták ugyanis a Dead of Night című sorozatban is, amelyben Bekmambetov volt a producer.

A szóban forgó, telefonkompatibilis film a technikai mivoltán túl másban is újító: az első, kifejezetten a Z-generációt megcélzó II. világháborús mozi. „Szeretnénk ezt a történetet a csúcstechnológia vizuális eszközeivel bemutatni” – mondta Bekmambetov, és hozzátette:

„A jelenlegi helyzetben új módszereket keresünk a filmkészítéshez, ebben pedig a modern technológia kreatív eszközei segítenek bennünket. Ez lehetővé teszi a folyamatos forgatást anélkül, hogy a stábot egészségügyi kockázatnak tennénk ki.”

A film ugyanakkor horizontális (a „normális”, szélesvásznú verzió) formátumban is érkezik a mozikba az okostelefonra készülő vertikális, telefonképernyő-kompatibilis mellé. Izgalmas kérdés, hogy sikerül-e az orosz rendezőnek és a stábnak tervek szerint haladnia a jelenlegi, kaotikus körülmények között ezen újítások segítségével.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés