Hírek

Bemutatják Nádas Péter regényéből készült filmet

Hatvan programmal, köztük szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a 11. Margó Irodalmi Fesztivál június 6. és 10. között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

A szervezők közleménye szerint a fesztivál Romsics Ignác és Szvoren Edina köteteinek bemutatójával indul, majd Garaczi László mutatja be Hasítás című új regényét. Dragomán Györgyöt sci-firől, technológiai változásokról és a digitális jövőről kérdezik majd, és a fesztiválon mutatják be Térey János Káli holtak című első prózaregényét további alkotók műveivel együtt.

A Margón mutatják be a Nádas Péter Világló részletek című nagyregényéről készített filmet,

és új beszélgetéssorozat is indul, amelyben idén Oltai Katát, Vecsei H. Miklóst és Veiszer Alindát kérdezik olvasmányélményeikről. Koncertet ad a fesztiválon a Jónás Vera Experiment és az Esti Kornél, valamint az érdeklődők Radnóti Színház Esterházy Péter Az olvasó országa című publicisztikai kötete alapján készített előadását is megtekinthetik Bálint András, Gazsó György, Porogi Ádám és Sodró Eliza szereplésével, Dés András zenei kíséretében. Látható lesz a Nyáry Krisztián történetein alapuló Így viszik át című előadás is Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa és Mohai Tamás szereplésével.

 

Címkék
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com