Hangos és szélsőséges fogadtatásban részesült Woody Allen Coup de Chance című filmje a Velencei Filmfesztiválon.
A Variety beszámolója szerint a közönség kitörő lelkesedéssel, a vetítést követően percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadta az alkotást és annak 87 éves rendezőjét, miközben az utcán egy rövid, körülbelül 20 fős demonstráció szerveződött – az összegyűltek ugyanis azt kifogásolták, hogy a filmfesztivál a szexuális erőszak „kultúráját” propagálja azzal, hogy Woody Allen, Luc Besson vagy Roman Polanski megjelenésének biztosít teret.
A film bemutatása annyiban különleges, hogy ez Allan 50. játékfilmje, amely lehetséges, hogy a rendező utolsó mozgóképes alkotása is egyben.
Noha a teljes visszavonulást eddig sem helyezte kilátásba (pusztán filmezés helyett inkább az írásra koncentrálna), feltehetően a film sikerén felbuzdulva némileg módosította korábbi kijelentését. „Ha egy fickó odalépne hozzám és azt mondaná, hogy »Fizetjük a filmed New Yorkban« és még az összes hülye szabályomat is követné – nem olvashatják a forgatókönyvet; nem tudhatják, kik játszanak a filmben; csak adják ide a pénzt és menjenek a fenébe. Ha egy bolond ebbe belemenne, akkor csinálnék egy filmet New Yorkban” – idézi az IndieWire. Mindezt valószínűleg persze annyira kell komolyan venni, amennyire a rendező bármelyik korábbi, szarkazmusban úszó kijelentését.
A Coup de Chance egy francia nyelvű thriller, a főszerepben Lou de Laâge-zsal és Melvil Poupaud-val . A filmmel korábban ebben a cikkünkben foglalkoztunk.
A film magyarországi bemutatójának dátuma – ha lesz – egyelőre ismeretlen.