Hírek

Berlinale 2017: Magyar kísérleti film a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában

Magyar kísérleti film került be a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójába.

Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmjét meghívták a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójába. A Cannes-i Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok szövetsége indította el 2015-ben.

Máté Bori 1990-ben született, Budapesten. Jelenleg az ELTE-BTK Filmelmélet, filmtörténet szakirányának hallgatója. Első két kísérleti filmjét (Some of the Sensations) Lichter Péterrel közösen készítette 2016-ban, a Berlinben vetített The Headless Appearance az első önálló alkotása. Az állami támogatás nélkül készült filmnek Berlinben lesz a nemzetközi premierje, illetve az első nyilvános vetítése. A The Headless Appearance egy kézzel festett absztrakt film, mely régi családi fotók negatívjaiból készült. A különböző anyagokkal kockánként megfestett és digitálisan animált alkotás a múló időnek állít emléket.

Címkék

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com