Hírek

Bevallotta „bűnét” Zhang Yimou

zhang ymiouBevallotta az egykepolitika megsértését, és bocsánatot kért azért Zhang Yimou világhírű kínai rendező.

A pekingi olimpia ünnepségeit is rendező Zhangot május elején gyanúsították meg a hatóságok azzal, hogy különböző kapcsolatokból hét gyermeke van, vagyis többszörösen megsértette az általánosságban mindössze egy gyermeket engedélyező kínai családtervezési politika előírásait.

A Berlini, Cannes-i, Velencei Filmfesztiválok díjainak korábbi nyertese, a többek közt a Háború virágai című filmet is jegyző 61 éves rendező a hét végén hivatalos mikroblogján, közleményben válaszolt a vádakra. Ebben elismerte: neki és feleségének három gyermeke van, s kijelentette, hogy tetteinek esetleges következményeiért vállalja a felelősséget, kész büntetést fizetni a törvénysértésért.

Az egykepolitika megszegéséért a rendező bocsánatot kért a kínai lakosságtól, jelképesen meghajolva ezzel a hatóságok előtt. Cáfolta ugyanakkor azokat a híreszteléseket, hogy más nőktől további gyermekei lennének.

Vétsége miatt a rendezőnek az érvényben lévő szabályozás alapján feltehetően félmillió jüant kell majd fizetnie gyermekenként (összesen mintegy 54 millió forint). Ez jóval kevesebb az ügy kipattanásakor a sajtóban emlegetett 160 millió jüannál (5,9 milliárd forint).

Zhang Yimou a BBC értesülése szerint azt is közölte, hogy felesége szülőhelyén a hivatalos vizsgálat rendelkezésére állnak. A hatóságok ugyanis az év eleje óta keresték őt az ügyben.

Zhang nem az egyetlen híresség, aki megsérti a kínai egykepolitika előírásait. A gyerekbarát tehetősebbek mindig is inkább a büntetés megfizetését vállalták, vagy átmenetileg Kína határain túlra költöztek csemetéik miatt. Ezek az esetek a nyilvánosság elől többnyire elzárva maradnak, jól mutatja ugyanakkor a trendet, hogy a Forbes magazin 100 leggazdagabb kínaijának egyharmada is többgyermekes szülő.

A filmrendező ügye ugyanakkor sok vitát gerjesztett internetes fórumokon, miután egyesek úgy értékelték Zhang esetét, mint egyik példáját annak, hogy akinek befolyása vagy pénze van, az kibújhat a törvény alól.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com