A Netflix berendelte a Clark című drámasorozatot, amely a hírhedt svéd gengszterről, Clark Olofssonról szól. A címszerepben az Az című horror főhősét, Pennywise-ot adó Bill Skarsgårdot láthatjuk majd.
A hat epizódból álló sorozat Olofsson önéletrajzán alapul, és Clark korai éveitől napjainkig kíséri figyelemmel a rabló életét – írja a Variety. Olofsson igazi „celeb bűnözőnek” számított az 1960-as években, és a svéd kortárs történelem egyik legvitatottabb személyiségévé vált. Az évek során Clark esetei vetették fel a Stockholm-szindróma koncepcióját, neki és rabtársainak több ízben sikerült elmenekülnie a börtönökből, és rablásokat követett el egész Európában.
A Clark rendezői munkálatait Jonas Åkerlund irányítja, és kizárólag a Netflix-en kerül majd bemutatásra. A svéd nyelvű sorozatot a Scandinavian Content Group készíti.
„A Clark a politikailag leginkorrektebb ember története, aki a politikailag leginkorrektebb életet éli.
Ez egy ultraerőszakos, szellemes, érzelmes, egyszerre reális és szürreális életrajz, amely arcot ad a Stockholm-szindróma névadójának, de nem csak a Norrmalmstorg rablásról szól”
– mondta Åkerlund.
Åkerlund szerint Skarsgårdra „tökéletesen illik a szerep”, és „a Stockholm szindrómát is élettel tölti meg a szerepben”.
Az Az című horror mindkét részében Pennywise-ként riogató Bill Skarsgård Olofssont „Svédország egyik legszínesebb és legérdekesebb egyénének” írta le, és azt mondta, hogy elfogadja „ezt a kihívást, melyben a terror keveredik az örömmel”.
„Clark élete és története annyira hihetetlen és csavaros, hogy attól még Scorsese is elpirul” – mondta a színész,
aki korábban is játszott már a Netflix gyártásában készült alkotásban: a The Devil All The Time-ban. Emellett feltűnt a Sony Pictures Classic Sundance-en bemutatott Nine Days című filmjében is. Legutóbb pedig a Hulu Castle Rock című filmbjében, J.J. Abrams és Stephen King pszichológiai drámasorozatában láthattuk.
Tesha Crawford, a Netflix International Originals in Northern Europe nevű szervezetének igazgatója azt mondta, hogy „a társaság nem tud elképzelni jobb csapatot (mint Jonas Åkerlund és Bill Skarsgård) arra, hogy elmeséljék Clark Olofsson összetett történetét, és azt,
hogyan vált a modern Svédország egyik legvitatottabb személyiségévé a modern időkben.”
Skarsgård a sorozat producere, Hans Engholm és Åkerlund mellett. Börje Hansson és Patrick Sobieski a Scandinavian Content Group producerei. A sorozatot Fredrik Agetoft, Peter Arrhenius és Åkerlund írta.