Hírek

Boldog születésnapot, Grunwalsky Ferenc!

Ma, május 16-án ünnepli 75. születésnapját Grunwalsky Ferenc, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró és egyetemi tanár.

Az 1943-ban született filmes miután elvégezte az ELTE magyar-német szakát, 1964 és 1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakán tanult. Diplomázás után a Mafilmnél rendezőként és operatőrként dolgozott, évekig Szomjas György, majd Jancsó Miklós munkatársa volt. A Balázs Béla Stúdió tagja volt. 2000 óta a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökségi tagja, 2003–2009 között pedig a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke volt.

Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Grunwalsky Ferenc

Munkásságát illetően rendezőként, operatőrként, színészként, producerként és forgatókönyvíróként is számon tartja a szakma. Többek között a Roncsfilm, és az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél forgatókönyvírója és producere. Rendezőasszisztens volt Jancsó Miklós több filmjében is, mint a Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány. Illetve operatőre volt a Falfúró, a Gengszterfilm, és a Kelj fel, komám, ne aludjál! című filmeknek.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com