Hírek

Botránya miatt A keresztapa-sorozatból is távozik Armie Hammer

Az ikonikus, 1972-es A keresztapa készítésébe vezet majd be a The Offer című sorozat, melyből az egyre inkább befeketedő Armie Hammer most távozni kényszerült – írta meg a Variety.

Armie Hammer, A magányos lovas, a Social Network: A közösségi háló és a Szólíts a neveden sztárja épp egy válási procedúrában van – és még csak nem is emiatt él meg rettentő időszakot. A színészről hidegrázós pletykák indultak el az elmúlt hetekben, és azzal vádolják, hogy szadista, sőt, egyenesen kannibál. Ezt kiszivárogtatott személyes üzenetváltásokkal igazolta a House of Effie nevű Instagram-profil tulajdonosa, akivel pikáns adok-kapok ment, míg Hammer el nem kezdte sötétebb tónusúra festeni az addigi beszélgetést.

A színész többek közt olyanokat mondott a nőnek, hogy meginná vérét, szívesen levágná a lány egyik ujját, hogy magánál tarthassa, illetve, hogy 100%-osan kannibál.

Az idézőjelet így mindenki ízlése szerint odaképzelheti, de Hammer kapcsán felsejlik egy minta, ami aggodalomra adhat okot. Többek közt az serkentette fel a kannibál-teóriát, hogy a sztár többször lájkolt szadista posztokat, megosztotta, hogy ha beszélgethetne egy halott hírességgel, az Sade márki lenne. Nem segítették az ügyét volt randevúpartnerei és barátnői, akik közül kettő is jelezte, hogy Hammer nehéz eset, és a vádak akár igazak is lehetnek.

Armie Hammer és Lily James A Manderley-ház asszonya új adaptációjában

A Shotgun Wedding című Lionsgate-produkció – melyben Jennifer Lopez partnere lett volna –, így ugrott számára. Hammer magától lépett vissza, és gyerekeivel indokolta ezt, mert úgy érezte, ebben az időben mellettük kell lennie. A vádakra nem volt hajlandó reagálni, baromságként és a személye elleni támadásként könyvelte el őket.

Most pedig a Paramount Plus sorozata, a The Offer főszerepe is elszállt. Hammer Al Ruddy-t, A keresztapa producerét alakította volna a tíz részes projektben. Az ő karakterének szemszögén keresztül ismertük volna meg, hogyan készült el a világ egyik legjobb filmje. A sorozat így jelenleg új színészt keres helyére.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com