Hírek

Box Office 7. hét – Amerikában és nálunk is vitte a hétvégét az Alita, de a Kölcsönlakást is sok magyar megnézte

Az Alita: A harc angyala című látványos cyberpunk akciófilm hozta a legnagyobb bevételt mind a hazai, mind az amerikai mozikban. Bár az USA hosszú évek óta a legrosszabb nézőszámmal vészelte át a hétvégét, a magyar nézők nagy számba mentek moziba, köszönhetően a Kölcsönlakásnak is.

A magyarok a hétvégén az Alita: A harc angyala című filmre voltak a leginkább kíváncsiak holtversenyben Dobó Kata Kölcsönlakás című hazai vígjátékával. A box office eredmények alapján sikeresebb volt az Alita, de nézőszámra mindkét film 57 ezres nagyságot ért el, sőt a Kölcsönlakás le is előzte pár ezer fővel az Alitát. Ez magyar film esetén nagyon szép eredmény. Főleg úgy, hogy Dobó Kata rendezése finoman szólva sem kapott pozitív kritikai visszhangot. De úgy tűnik, a magyar embert továbbra is lekötik a vígjátékok. A sorban következik 3. helyen a Boldog halálnapot! 2., míg ezt követi a Lego-kaland 2. Jól látni tehát, hogy a premiereket ezúttal semmi nem verte meg. A lista második fele már egy kicsit vegyesebb, itt találunk kutyás családi filmet, thrillert, újabb horrort, újabb vígjátékot, és még A kedvenc is beért a 10. helyre.

Összbevétel szempontjából persze hatalmas különbségeket találunk a magyar mozik esetében is. Amíg az Alita közel 95 millió forintot hozott, a Kölcsönlakás pedig 84,5 milliót, addig a 3. helyezett horror már csak ennek a felét, 40 milliót. A Lego-kaland 2. második hetét követően átlépte a 100 milliós határt, de a tízes listát még mindig az Üveg és A csodagyerek című horror vezeti 273 és 260 millió forintos összbevétellel. Előbbi 4. hete van műsoron, utóbbi azonban csak a 2. hete, úgyhogy egyértelműen a legsikeresebb film a hónapban.

A horror továbbra is leköti a magyart

Észak-Amerikában is hasonló a helyzet: az Alitát vígjátékok és egy horror követi. A Robert Rodriguez rendezésében, James Cameron és Jon Landau produceri közreműködésével született mangaadaptáció, amelynek költségvetése 170 millió dollár (48 milliárd forint) volt, premierhétvégéjén 27,8 millió dollárt (7,8 milliárd forintot) keresett az észak-amerikai mozikban. A produkció, amelynek főszerepeit Rosa Salazar, Christoph Waltz, Jennifer Connelly, Mahershala Ali és Michelle Rodriguez alakítja, a nemzetközi piacon is bemutatkozott a hétvégén, ott eddig 32 millió dollárért (9 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. Ez egyébként meglepően alacsony arány, ráadásul az USA-ban hosszú hétvége volt, és az elmúlt 15 évében nem mentek el ennyien kevesen mozizni, mint most.

A kasszasikerlista második helyét a Lego-kaland 2. foglalta el 21,2 millió dolláros (6 milliárd forintos) jegyeladással, a harmadik pedig az Isn’t It Romantic című vígjáték lett 14,1 millió dollárral (4 milliárd forinttal).

A toplistán a What Men Want című film 10,9 millió dollárral (3 milliárd forinttal) a negyedik, a Boldog halálnapot! 2. pedig 9,8 millió dollárral (2,77 milliárd forinttal) az ötödik lett.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

MTI

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com