Hírek

Box office: Amerikában második héten is vezet a Shazam

Megőrizte elsőségét a Shazam! az észak-amerikai mozis toplistán a bemutatása utáni második hétvégén is – írta a Variety.

Szakértői becslések szerint újabb 25 millió dollárt (7,1 milliárd forint) költöttek a nézők a DC-univerzum képregényfilmjére, mellyel együtt már 94 millióra rúg az észak-amerikai bevétele.

A második helyet 15,5 milliós jegyárbevétellel a most debütáló Little című vígjáték szerezte meg. A filmben a Regina Hall alakította főszereplő egy fontos munkahelyi prezentáció előtt 13 éves önmagává alakul át.

A Hellboy a várakozások alatt nyitott, mindössze 12 millió dolláros jegyárbevétellel került a kasszasikerlista harmadik helyére. Szerzőnk kritikája alapján ezen olyan nagyon meg sem lepődünk.

A negyedik helyet szerezte meg 10 millió dolláros hétvégi eredményével a Paramount stúdió Kedvencek temetője című horrorfilmje, melynek észak-amerikai bevétele ezzel már 41 millió dollár.

Ötödik lett a Disney élőszereplős kiselefántfilmje, a Dumbó 9,1 millió dolláros jegyárbevétellel, ami 89,9 millióra duzzasztotta észak-amerikai eredményét.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya