Hírek

Box office: legyőzte a Tűzgyűrű: Lázadás a Fekete párducot, meglepetés a harmadik helyen

Öt egymást követő hétvégén vezette az észak-amerikai kasszasikerlistát a Fekete Párduc, ám a Tűzgyűrű: Lázadás című film ledöntötte a jegyeladási listák trónjáról.

A Tűzgyűrű: Lázadás ugyan gyengébben nyitott, mint elődje, a Guillermo del Toro rendezte Tűzgyűrű, amely a 2013 júliusi bemutató-hétvégéjén 37 millió dollárt hozott, a 28 millió dolláros (7,1 milliárd forint) jegybevétel azonban elegendő volt ahhoz, hogy feltartóztassa a Fekete Párduc szárnyalását – adta hírül a Variety.

Az óriásszörnyes, robotos film, amelynek DeKnight egyben a társ-forgatókönyvírója is, 150 millió dolláros költségvetéssel készült. Előzménye, amely Idris Elba, Rinko Kikuchi, Charlie Day, Charlie Hunnam és Robert Kazinsky főszereplésével készült, öt éve világszerte 411 millió dollárt hozott, köszönhetően az erős kínai piacnak, ahol 112 millió dolláros jegybevételre tett szert szemben az amerikai 101,8 millió dollárral.

A folytatás 10 évvel később játszódik a jaeger pilóták új nemzedékét vonultatva fel, akik készek felvenni a harcot a visszatérő kaiju szörnyekkel és megakadályozzák az emberiség kihalását. John Boyega alakítja Jake Pentecostot, aki az előző részben életét feláldozó Idris Elba karakterének a fia. Scott Eastwood, Jing Tian, Cailee Spaeny, Kikuchi, Burn Gorman és Adria Arjona játssza a további főbb szerepeket.

A Fekete Párduc forgalmazásának hatodik hétvégéjén a kasszasikerlista második helyén áll 17 millió dollárral.

A Marvel filmje eddig 631 millió dollárt termelt, amivel az ötödik legtöbb bevételt hozó filmmé vált az észak-amerikai piacon.

A box-office lista harmadik helyén az I Can Only Imagine című keresztény-zenés-életrajzi film áll, 13 millió dolláros bevétellel.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com