Leonard Bernstein életéről és házasságáról készített filmet Bradley Cooper, de a Maestrót máris éles kritikák érik – számol be róla a The New York Times.
Garantált Oscar-jelölések érkeznek Carey Mulligan és Bradley Cooper számára – legalábbis a Maestro előzetese ezt sugallja. A zenészek életrajzi filmjeit amúgy is szeretik a kritikusok, és Bradley Cooper a Csillag születik című zenés produkciójával már eleve belopta magát a kegyeikbe. Most azonban egy apró baki csúszott a gépezetbe. Bradley Cooper, aki Leonard Bernsteint formálja meg a filmben, egy műorrot aggatott magára, hogy „jobban hasonlítson” az eredeti mesterre. Ezt többen elkezdték kifogásolni, sokan azzal vádolták az alkotót, hogy egy zsidó sztereotípiára erősít rá az ábrázolással, és hogy
Bernstein orra nem különösebben nagyobb Cooperénél, tehát az egészre nincs szükség.
A West Side Story zeneszerzőjének és a New York-i Filharmonikusok egykori vezetőjének gyerekei siettek Bradley Cooper védelmére. Közleményükben beszámoltak arról, hogy a színészből lett rendező a produkció során végig kapcsolatban állt velük, és a beleegyezésükkel alakultak ki a karakterábrázolás részletei. „Történetesen igaz, hogy Leonard Bernsteinnek szép nagy orra volt. Bradley úgy döntött, hogy sminkkel emeli ki a hasonlóságot, és ez nekünk tökéletesen megfelel. Abban is biztosak vagyunk, hogy apánkat sem zavarta volna” – olvasható a nyilatkozatban.
A Maestro december 20-án debütál a Netflix platformján. Mulligan és Cooper mellett olyan színészek szerepelnek a filmben, mint Maya Hawke, Matt Bomer és Sarah Silverman.