Hírek

Brendan Gleeson játszhatja Donald Trumpot egy minisorozatban

Négyrészes sorozatot készít a CBS, melyben az aktuális amerikai elnök, Donald Trump is vaskos szerepet kap. De, hogy pont egy ír színész játssza el, arra nem tippeltünk volna!

A CBS a készülő minisorozatához James Comey amerikai jogász, korábbi FBI-igazgató memoárját vették alapul. A férfit még Barack Obama állította hivatalba 2013-ban, de Trump ciklusát már nem érte meg, ugyanis az új elnök menesztette posztjáról egy éven belül. Az emlékiratokat Comey 2018-ban jelentette meg, és a címe, A Higher Loyalty („Nagyobb hűség”) is a Trumppal való kapcsolatára utal. A jelenleg regnáló államfő ugyanis nem volt megelégedve a Comey által tanúsított viselkedéssel, és magasabb fokú lojalitást várt volna el egy ilyen pozíciójú embertől.

A sorozat James Comey húsz évre visszanyúló pályafutását követi nyomon, bemutatva pár rázós szituációt és vezetői feladatokat.

Comey szerepére már meg is találták Jeff Danielst,

de az igazi kihívás persze Donald Trump megformálása lesz. Erre a feladatra pedig Brendan Gleesont találták meg. A sokat próbált, tapasztalt, megbízható és tehetséges színész jelenleg a Mr. Mercedes című sorozatban játszik (melynek könyves eredetijéről nem rég írtunk), de sokan ismerhetik az Erőszakikból, A guardistából vagy a Harry Potter-filmekből.

Jeff Daniels és Tahir Rahim a The Looming Tower című sorozatban

A forgatókönyvért Billy Ray felel, aki a Phillips kapitány és Az éhezők viadala szkriptjét is letette az asztalra. Állítása szerint: „Nehéz nagyobb színészi kihívást elképzelni, mint Donald Trump. Szükséges hozzá egy jelenlét és egyfajta dinamizmus.” – majd így folytatta – „Nem minden színésznek sikerül ez, de Brendannek igen. Alig várom.”

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com