Hírek

Brendan Gleesonnal az élen összeállt a Mr. Mercedes sorozat színészgárdája

A Stephen King adaptáció az AT&T Audience és a Sonar Entertainment közös produkciójaként kerül képernyőre, és olyan nevekkel hozza el a Mr. Mercedest, mint Brendan Gleeson, Harry Treadaway, Jharrel Jerome, Ann Cusack és Mary Louise-Parker – áll a comingsoon oldalán.

A projekt már el is kezdődött, a forgatást megkezdték Charlestonban, a sorozat pedig 10 egyórás résszel jelentkezik majd az év második felében. Stephen King regényéből David E. Kelly (Ally McBeal) írta az adaptációt, míg a rendezői székben Jack Bendert (Lost, Trónok harca) találjuk.

A történet egy különös gyilkosról szól, őt alakítja majd Harry Treadaway, aki mindenáron ismét munkába akarja állítani a nyugdíjas nyomozót, Gleeson karakterét. Egy rafinált macska-egér játék veszi kezdetét, amelyet maga az író, King is úgy jellemzett, mint az első igazán kemény detektívtörténetét. A Mr. Mercedes egyébként 2014-ben jelent meg, és azonnal a listák élére ugrott. A trilógia első darabját 2015-ben a Finders Keepers, 2016-ban pedig az End of Watch követte. Ha pedig a regény sorozatverziója sikeres lesz, biztosan feldolgozást kap a másik két folytatás is.

Brendan Gleeson és Harry Treadaway mellett pedig találkozunk majd Kelly Lynch-csel, Jharrel Jerome-mal, Scott Lawrence-szel, Robert Stantonnal, Breeda Woollal, Justine Lupe-vel, Ann Cusackkel, Mary Louise-Parkerrel és Holland Taylorral is.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!