Hírek

BRZRKR: Keanu Reeves rendezheti a saját képregényéből készülő filmet

forrás: BOOM Studios

Keanu Reeves a Collider újságírójának adott interjúja során erősítette meg, hogy fontolgatja BRZRKR című képregénye sajátkezű filmre adaptálását.

A BRZRKR-ben Reeves saját halhatatlan harcos alteregójának történetét írta meg. A Berzerker névre keresztelt hős végigharcolta a történelmet, hogy több ezer év vándorlás és küzdelem után találja meg végül saját küldetését. A CIA ügynökeként olyan feladatokat bíznak rá, melyek bárki más számára túl erőszakosak és veszélyesek lennének. Cserébe saját leghőbb vágyainak teljesítését ígérik neki: az igazságot hallhatatlanságáról és hogy hogyan vethet neki véget.

A BOOM! Studios által kiadott képregény második kötetének megjelenése kapcsán adott interjúban többek között a kiadvány készítésének kulisszatitkairól, a rajongói reakciókról és a készülő Netflix adaptációkról is szó esett. A streamingóriás már több mint egy éve jelentette be a hírt, hogy Reeves produceri részvételével és főszereplésével készül az élőszereplős feldolgozás. Mellette pedig anime adaptációk is érkeznek a sztár szinkronizációjával. Reeves viszont már azt is fontolgatja, hogy saját magát rendezze a filmben. Bár ezt még a most készülő forgatókönyv alakulásától tette függővé.

Ha elkészül, a BRZRKR Reeves második rendezése lesz. Korábban a 2013-as A Tai Chi harcosa című film kedvéért állt a kamera mögé, ahol szintén önmagát rendezte a főszerepben. Legközelebb pedig a John Wick 4. részében találkozhatunk a népszerűsége csúcsán lévő sztárral, valamikor 2023 során. De már készülőben van a John Wick 5. és a Constantine 2. is.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com