Hírek

BuSho 2017: Augusztus végétől érkeznek a rövidek

A 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál idén 2017. augusztus 29. és szeptember 3. között kerül megrendezésre a Puskin moziban és az Art+ Cinema-ban. Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból. A Diák- és Nemzetközi zsűri 3 fődíjat, 7 kategóriadíjat oszt majd ki, míg 2 Médiatanács különdíj jár a legjobb hazai alkotásoknak.

Az idén kissé felfrissített előzsűri döntése nyomán a beérkezett közel ezer nevezésből végül 75 rövidfilm versenyezhet a 13. BuSho fesztivál 3 fő- valamint 8 kategória díjáért. A szokás szerint 15 órányi versenyprogramba 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás került. A minden blokkban egy hazai alkotástól azonban eltérően ezúttal 17 magyar rövid van a fedélzeten. A nagy számok törvénye nem hazudtolja meg magát sosem, így aztán a nevezési statisztikák során elől végző országokból kerültek legtöbben a versenybe, mely azonban manapság már nem sokat jelent, mert találkoztunk például magyar nevű írrel (Birds and bees, Viktoria Katona, Animation), ugyanígy lengyel svájcival vagy épp francia spanyollal. Persze vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt, mármint ha a kevés filmet beküldők között talált gyöngyszemekre gondolunk, mint a venezuelai Never című alkotás Joe Torres rendezésében, vagy épp a koreai SimSim, Seunghee Kimtől. És ha már belekezdtünk a csemegézésbe, akkor megemlítenénk még néhányat a versenybe jutott filmek közül, mint a Hamburg Media School legújabb remekét, a Cigarbox Blues-t, vagy az EFA jelölést kapott francia-görög Limbo című rövidet, Konstantina Kotzamanitól.

A szelektorok természetesen kommentálták is a látottakat, mi pedig az Orosz Anna Ida, Vajda Boróka, Végh Vozó Zoltán trió mellett ezúttal a legrégebbi motorost idézzük a csapatból, azaz Rimóczi László, forgatókönyvírót: „Az érdekelt, mennyire tud 2017-ben kizökkenteni egy rendező a rövidfilmjével, és milyen eszközök együttes játékával tudja elérni azt, hogy kimondjam: „Ez igen! Köszi!” – és szép számmal találtam ilyen műveket, ahol minden egyben volt: a színek, a hangok, az ízek, a szívek, a mosolyok és a pofonok. És egyre több helyen megjelent a mondanivaló is.” Sajnos avagy szerencsére idén sem fért be mindenki a versenybe, ezért természetesen ezúttal is lesznek nemzetközi és magyar panoráma vetítések, melyeket a versenyprogramtól elkülönítve, a szombati napra tettünk, így az igazán kitartó nézők végignézhetik majd a teljes programot.

A korábban már említett hazai pályán versenyző magyar alkotások az országok közül a legnépesebb delegációt adták a versenyprogramba, igaz a nevezők száma is kimagasló, konkrétan 94 darab volt. Természetesen közöttük ismét erősnek nevezhető az animációs jelenlét, de anélkül, hogy lelőnénk a poént és konkrétan megneveznénk őket, jegyezzük meg, hogy a fikciós filmek között is sok ismerőssel találkozhatnak majd az érdeklődők. Visszatérő rövidfilmes titánok, mint Szabó Simon vagy Tóth Barnabás újra velünk vannak, aztán az újabb generáció képviseletében Dudás Balázs vagy Barcsai Bálint, de nagy örömünkre versenybe jutott két korábbi BuSho Diákzsűri tag is, Asmon Stella és Szilágyi Fanni személyében.

Szintén apróbb módosításokon mentek keresztül helyszíneink, így a Puskin mozi mellett az esti ismétlő vetítések ezúttal az Art+ Cinema-ban lesznek, az esti koncertek pedig továbbra is a Trafik Klubban. Az akkreditált európai rendezők mellett idén ismét jelezték részvételi szándékukat a tengeren túlról is, sőt a fesztiválon dolgozó önkéntesek között is újra felbukkannak majd külföldiek, tehát szeptember első hetében igazi nemzetközi kavalkád lesz a javából Budapesten és a megmaradt vidéki bástyán, azaz Sopronban is, a közelmúltban az Európai Fesztivál Szövetség által díjazott BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon! Fesztivál bemutatók, workshop filmek és még sok minden más, részletes program és további információk a fesztivál előtti napokban, addig pedig mindenki maradjon a víz alatt!

Versenyfilmek
Nemzetközi panoráma
Magyar panoráma
Kísérőprogramok
Beérkezett online nevezések
Szervező: Gombolyag Alapítvány

BuSho Press

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com