Hírek

Cannes 2014: Nicole Garcia lesz az Arany Kamera-díj zsűrielnöke

palmeNicole Garcia francia színésznő, rendező, forgatókönyvíró lesz a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díj zsűrijének elnöke a 67. cannes-i filmfesztiválon – jelentették be pénteken a szervezők.

„Megtiszteltetés, öröm és küldetés az Arany Kamera elnöksége. Tisztelettel fogok hozzáállni, örömet fog nekem szerezni, és megpróbálok majd a küldetés mértékének helytállni” – mondta a fesztivál közleménye szerint a francia rendezőnő.

Az 1978-ban alapított Arany Kamera-díjat a fesztivál hivatalos programjába (verseny, versenyen kívüli bemutatók, Un Certain regard – Egy bizonyos nézőpont) és párhuzamos szekcióiba (Rendezők kéthete, Kritikusok hete) beválogatott legjobb elsőfilm kapja, általában 15-20 alkotás versenyez érte.

A fiatal alkotók ösztönzésére alapított díj elnyerése a cannes-i elismeréseket övező médiafigyelemnek köszönhetően nagy mértékben felgyorsíthatja egy rendező karrierjét, és annak a nemzetközi nyitányát is jelentheti.

A díjazottak között volt korábban Jim Jarmusch, Mira Nair, Jaco Van Dormael, Naomi Kawase, Bahman Ghobadi és Steve McQueen. Tavaly Anthony Chen szingapúri rendező Ilo Ilo című filmje kapta az elismerést az Agnes Varda vezette zsűritől (ez a film nyerte később a fődíjat Miskolcon, a Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon – a szerk.). Az alkotást a Rendezők kéthete elnevezésű válogatásban mutatták be.

A 67. cannes-i filmfesztivál május 14-én Olivier Dahan olasz filmrendező Grace – Monaco csillaga című filmjének díszbemutatójával, Nicole Kidmannel a címszerepben nyílik meg.  A fesztivál május 25-ig tart, de az aznapi európai választásokra való tekintettel a hivatalos versenyprogram díjkiosztója kivételesen előző este lesz, akkor adják át az Arany Kamerát is.

A 68 éves Nicole Garcia visszatérő vendég Cannes-ban: rendezőként és színésznőként hét filmmel kapott meghívást a fesztiválra. Karrierjét színházi színészként kezdte. A mozinézők számára 1975-ben Bertrand Tavernier Kezdődjék hát az ünnep! című filmjében tűnt fel először, azt követően olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Henri Verneuil, Laurent Heynemann, Philippe de Broca, Alain Resnais, Bertrand Blier, Claude Lelouch, Claude Sautet és Claude Miller. Rendezőként első filmjét 1990-ben forgatta, az Un week-end sur deux (Minden második hétvége), a következő, 1994-ben forgatott Apám életére című alkotáshoz hasonlóan nagyon jó kritikákat kapott. Nicolas Garcia összesen hét filmet rendezett.

Az idei fesztiválról a Filmtekercs a helyszínről tudósít. Eddigi és későbbi cikkeinket itt olvashatod.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya