Hírek Magazin

Cannes 2015: A Coen testvérek vezetik a következő fesztivál zsűrijét

coen_testverek_2Történetében először két elnöke lesz a következő cannes-i filmfesztiválnak az 1991-ben Aranypálma-díjat kapott Joel és Ethan Coen amerikai rendezők személyében.

A Hollywoodi lidércnyomás, A nagy Lebowski és a Fargo alkotói Jane Campion új-zélandi rendezőnőt követik a zsűri élén a május 13. és 24. között megrendezendő seregszemlén – jelentették be kedden a szervezők.

„Nagy örömmel jövünk vissza Cannes-ba” – mondta Joel és Ethan Coen, akik jelenleg következő játékfilmjüket, a Hail Caesart forgatják George Clooney-val, Christopher Lambert-tel és Scarlett Johanssonnal a főszerepben.

„Cannes a pályánk kezdete óta fontos szerepet játszott. Már csak azért is megtiszteltetés lesz idén Cannes-ban a zsűrit elnökölni, mert soha semminek nem voltunk eddig az elnökei. Egyébként meg is fogunk majd szólalni ebben a minőségünkben, ha eljön az ideje” – idézi a testvéreket a fesztivál közleménye.

A 60 éves Joel és az 57 éves Ethan Coen rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként és vágóként is visszatérő vendégnek számítanak Cannes-ban. A Hollywoodi lidércnyomás című filmjükért 1991-ben átvehették az Aranypálmát és a legjobb rendezés díját is, ugyanezt az elismerést kapták meg 1996-ban a Fargóért és 2001-ben Az ember, aki ott se volt című filmjükért, a Llewyn Davis világa című zenés alkotásukkal pedig 2013-ban a Nagydíjat vihették haza.

„A Coen testvérek annak a szerzői filmes mozinak a képviselői, amely a nagyközönségnek szóló nagyon eredeti, humorral teli alkotásokban beszél a világról” – hangsúlyozta Thierry Frémaux fesztiváligazgató. „Pierre Lescure-rel (a fesztivál új elnökével) nagyon örülünk annak, hogy olyan nagyszabású emberek, mint a Coen fivérek, akiket mindig fantasztikus módon elismertek, időt szakítanak egy fesztiválra” – tette hozzá.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com