Hírek Magazin

Cannes 2015: A Saul fia elnyerte a francia Francois Chalais-díjat is

Saul fia

saulfiaNemes Jeles László első filmje, a Saul fia miután megkapta a nemzetközi kritikusok díját, elnyerte szombaton a francia Francois Chalais-díjat is a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A 1996-ban elhunyt francia kulturális újságíró és filmkritikus emlékére alapított díj fővédnöke a francia kulturális minisztérium, a Francia Filmintézet (CNC), valamint a France Télévisions francia közszolgálati televízió, az RTL kereskedelmi rádió és a Le Parisien című francia napilap.

A díjat egy héttagú francia újságírókból és filmes személyiségből álló zsűri – amelynek idei elnöke Yves Boisset francia filmrendező – ítéli oda minden évben egy aktualitása miatt is fontos filmnek.

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére meghívott alkotások közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a díjat kezelő alapítvány által felkért zsűri a szerinte legjobb filmet.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilmek ítélt díjat egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt vette át Nemes Jeles László rendező és Röhrig Géza, a film főszereplője a cannes-i Grand Hotelben néhány órával aztán, hogy az alkotás megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is.

A Francois Calais-díj zsűrije egyhangúlag ítélte oda a Saul fia című alkotásnak a rangos díjat. Az indoklás szerint az egyedülálló rendezés, és egy mai is aktuális barbarizmus kapcsán a különlegesen humanista látásmódja miatt találta kiemelkedőnek az alkotást a zsűri.

A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje, a Türelem, a The Counterpart és Az úr elköszön, több, mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.

A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több, mint 320 millió forinttal támogatta.

A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya