Hírek

Cannes 2017: Elnyerte a közönség tetszését Kristóf György filmje

Nagy tapssal jutalmazta a 70. cannes-i fesztivál publikuma Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.

A kassai születésű Kristóf György  a miskolci egyetem filozófia szakos hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmterv-fejlesztő fórumán.

Filmjének főhőse Ágoston, egy ötven év feletti szlovákiai magyar férfi, aki miután elvesztette hegesztői állását, családját hátrahagyva a lettországi Rigában vállal hajógyári munkát, és minden vágya, hogy a tengerből egy nagy halat kifogjon. A történet az ő kelet-európai útkeresésének és egzisztenciavesztésének története, abszurd humorral elmesélve.

A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható. A színész az MTI-nek elmondta: a forgatás előtt egy évvel a rendező elküldte őt teljesen egyedül a forgatási helyszínekre, még egy rigai halászhajón is megfordult, hogy teljesen magáévá tegye a főhős gondolkodását.

Terhes Sándor nem beszél szlovákul, de a film miatt szlovákul és oroszul is megtanulta a teljes dialógusokat.

Kristóf György a bemutató után Cannes-ban elmondta: filmje személyes ihletésű, miután az édesapja többször kénytelen volt külföldön munkát vállalni. De azért is a szülei generációjáról szól a film, mert számukra a munkahely elvesztésének és a külföldi álláskeresésnek sokkal nagyobb a tétje Közép-Európában, mint a rendszerváltás után született mai fiatalságnak. A fiatal rendező a személyes érintettség mellett a társadalmi témák megfogalmazásában a közép-európai lét lényegének átadását is fontosnak tartja.

A rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a filmjét ugyanúgy magáénak érzi Magyarország, Szlovákia és Csehország, pedig az egészet Lettországban forgatta, többségében magyar alkotói gárdával, az utómunkát pedig Prágában csinálta. Mindez szerinte az ő közép-európai identitását mutatja.

A művészfilmek kategóriájának számító versenybe idén 18 alkotás kapott meghívást, köztük hat elsőfilm, de itt versenyez a 2008-ban Az osztály című filmjéért Arany Pálmát nyert Laurent Cantet legújabb alkotása is.

Az Out a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.

MTI

MTI

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..