Fókuszban Hírek

Cannes 2018: Spike Lee, Godard és Panahi versenyben

Ezekben a pillanatokban derült ki az idei Cannes-i Fesztivál versenyprogramja! Magyar résztvevő egyelőre nincs, de izgalmas alkotásokra így is számíthatunk. Pár nap múlva teljes lesz a vetítendő filmek listája.

Hogy a legizgalmasabbakat emeljük ki, Spike Lee 15 éve nem vett részt a fesztiválon, idén a Black Kansman című filmjével került be. Ez egy afroamerikai, coloradói rendőrről szól, aki beépül a Ku Klux Klánba, sőt sikerül a helyi szervezet élére kerülnie.

Jean-Luc Godard, a francia újhullám nagy rendezője legutóbb négy éve szerepelt, amikor megosztva díjazták a kanadai Xavier Dolannal, a Búcsú a nyelvtől (Adieu au langage) című filmjét. A mester folytatja a képekkel és nyelvvel való kísérletezést a Le Livre d’image című új opuszában.

Az iráni Jafar Panahi először kapott meghívást, a Three Faces egy iráni feel good road movie. A szervezők az iráni állammal egyeztetnek, hogy a rendező részt vehessen a fesztiválon, hiszen, mint tudjuk, Panahi a Berlinben díjazott filmje, a Taxi Teherán elismerését nem is vehette át személyesen, és politikai témájú filmjei miatt többször volt börtönben.

Láthatjuk még az Oscar-díjas Ida rendezőjének új filmjét. Pawel Pawlikowski egy újabb fekete-fehér művel jelentkezik, a Zimna wojna hidegháborús szerelemi történet. Az olasz Alice Rohrwacher szuper 16-os anyagra forgatott filmje, a Lazzarro Felice is különlegesnek ígérkezik a Csodák után.

A többi filmet hamarosan bemutatjuk!

A teljes program:

Versenyben

Nyitófilm: Asghar FARHADI  

TODOS LO SABEN

(EVERYBODY KNOWS)

***
Stéphane BRIZÉ AT WAR
Matteo GARRONE DOGMAN
Jean-Luc GODARD LE LIVRE D’IMAGE
Ryusuke HAMAGUCHI NETEMO SAMETEMO (ASAKO I & II)

(ASAKO I & II)

Christophe HONORÉ SORRY ANGEL
Eva HUSSON GIRLS OF THE SUN
JIA Zhang-Ke ASH IS PUREST WHITE
KORE-EDA Hirokazu SHOPLIFTERS
Nadine LABAKI CAPERNAUM
LEE Chang-Dong BUH-NING

(BURNING)

Spike LEE BLACK KLANSMAN
David Robert MITCHELL UNDER THE SILVER LAKE
Jafar PANAHI THREE FACES
Pawel PAWLIKOWSKI ZIMNA WOJNA

(COLD WAR)

Alice ROHRWACHER  LAZZARO FELICE
A.B SHAWKY YOMEDDINE
Kirill SEREBRENNIKOV LETO

 

Un Certain Regard

Ali ABBASI GRÄNS

(BORDER)

Meyem BENM’BAREK SOFIA
Andréa BESCOND

Eric METAYER

LITTLE TICKLES
BI Gan LONG DAY’S JOURNEY INTO NIGHT
Nandita DAS MANTO
Antoine DESROSIÈRES SEXTAPE
Lukas DHONT GIRL
Vanessa FILHO ANGEL FACE
Valeria GOLINO EUPHORIA
Gaya JIJI MY FAVORITE FABRIC
Wanuri KAHIU RAFIKI

(FRIEND)

Etienne KALLOS DIE STROPERS

(THE HARVESTERS)

Ulrich KÖHLER IN MY ROOM
Luis ORTEGA EL ANGEL
Adilkhan YERZHANOV THE GENTLE INDIFFERENCE OF THE WORLD

 

Versenyen kívül

Ron HOWARD SOLO A STAR WARS STORY
Gilles LELLOUCHE LE GRAND BAIN

 

Éjféli vetítések

Joe PENNA ARCTIC
YOON Jong-Bing GONGJAK

(THE SPY GONE NORTH)

 

Különleges vetítések

Aditya ASSARAT
Wisit SASANATIENG
Chulayarnon SRIPHOL
Apichatpong WEERASETHAKUL
10 YEARS IN THAILAND
Nicolas CHAMPEAUX
Gilles PORTE
THE STATE AGAINST MANDELA AND THE OTHERS
Carlo DIEGUES O GRANDE CIRCO MÍSTICO

(THE GREAT MYSTICAL CIRCUS)

Romain GOUPIL LA TRAVERSÉE
Michel TOESCA TO THE FOUR WINDS
WANG Bing DEAD SOULS
Wim WENDERS POPE FRANCIS – A MAN OF HIS WORD

 

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. Az Interjú rovatot szerkeszti. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..