Hírek

Cannes-ban a Filmalap


village internationalMájus 15-én nyílt meg a magyar pavilon az International Village-ben a cannes-i filmfesztiválon.

Az azúrparti Cannes-ban május 15-én kezdődött meg a nemzetközi filmvilág elsőszámú találkozója. Az idén 66. alkalommal megrendezendő cannes-i filmfesztiválon és a hozzá kapcsolódó filmvásáron a Magyar Nemzeti Filmalap képviselői és a Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió munkatársai is részt vesznek. Az elmúlt évek hagyományának folytatásaként idén is lesz magyar pavilon az International Village-ben. A pavilon célja, hogy a hazai és a nemzetközi szakmabeliek számára méltó találkozási helyet biztosítson a világelső filmes találkozó forgatagában, és információval szolgáljon a megújult magyar filmfinanszírozási rendszerről, a készülő új alkotásokról és a koprodukciós lehetőségekről.

A Filmalap filmjog értékesítési részlege több mint félszáz magyar alkotást kínál a külföldi forgalmazóknak. A 2011 novemberében kezdődött külföldi filmeladások eddig több mint 120 ezer dollár bevételt hoztak a magyar filmeseknek.

A Filmalap által támogatott, jelenleg utómunkában lévő filmek közül, mint például a Liza, a rókatündér, az Isteni műszak és az Utóélet, többet már Cannes-ban megismerhetnek a vásárlók. Bernáth Zsolt nemrég Stockholmban díjazott Sherlock Holmes nevében című ifjúsági filmjét a Filmalap május 18-án és 21-én filmvásári vetítéseken mutatja be a potenciális vásárlóknak.

Az EU audiovizuális szektorának döntéshozóival, nemzeti filmalapok vezetőivel, finanszírozókkal, fesztivál igazgatókkal, és nemzetközi szakmai szervezetekkel egyaránt tárgyalnak a Filmalap képviselői Cannes-ban a lehetséges együttműködésről, továbbá részt vesznek az EFAD, az európai filmfinanszírozók igazgatósága találkozóján és a francia állami filmalap, a CNC „kulturális kivételek” témájában rendezendő konferenciáján. Az EU MEDIA Programja a film és a közönség kapcsolatáról „Think Audience Strategy” címmel tart egész napos szakmai programot.

A Magyar Nemzeti Filmalap cannes-i megjelenését támogatja a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.

A European Film Promotion „Producers on the Move” elnevezésű háromnapos szakmai programján Európa ígéretes producerei között Taschler Andrea (Mirage Film), Hajdu Szabolcs és Pater Sparrow készülő filmjeinek producere vesz részt a Filmalap támogatásával.

Idén is Cannes-ban adják át a varsói székhelyű ScriptEast forgatóköny-fejlesztő workshop 10 000 eurós Krzysztof Kieslowski-díját. A 12 jelölt filmterv között van Vágvölgyi B. András 1989 című forgatókönyve, a díjátadó május 22-én lesz.

A cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete (Quinzaine des réalisatuers) programjában láthatja először a nemzetközi közönség Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmjét, mely nemrég elnyerte a Friss hús rövidfilmfesztivál közönségdíját Budapesten. Május 23-án az alkotók jelenlétében a Theatre Croisette-ben lesz a magyar-belga koprododukció nemzetközi premierje. Az alkotók a Filmalap támogatásával vesznek részt a díszbemutatón.

Bővebb információ:

http://www.marchedufilm.com/en/village

http://www.quinzaine-realisateurs.com

 

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!