Hírek

Cannes-ból érkező filmszenzációk a 6. Mozinet Filmnapokon

A szobalány

A szobalány

Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációk, köztük Park Csan-Vuk A szobalány, Bruno Dumont A sors kegyeltjei… meg a többiek, Aszgar Farhadi Az ügyfél és Alain Guiraudie Állva maradni című legújabb alkotásai is láthatóak lesznek október 21. és 31. között a 6. Mozinet Filmnapokon Budapesten és vidéken.

A Mozinet közleménye szerint a válogatás hat filmje először lesz látható Magyarországon. A Filmnapok összes alkotásában közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket, így a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el 14 art moziban.

Ahogy az előző öt évben, a válogatás most is igen sokszínű: koreai erotikus thriller, finn szerelmi történet, iráni párkapcsolati dráma, belga abszurd vígjáték, amerikai függetlenfilm, izlandi testvérdráma, argentin fekete komédia, valamint francia művészfilm egyaránt megtalálható benne. Nem hiányozhat a programból a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar film, a Saul fia sem, amely tavaly egy cannes-i fődíjjal kezdte a diadalútját.

A most 10. születésnapját ünneplő filmforgalmazó emellett egy igazi kuriózummal is készül: 35 milliméteres kópiáról újra látható lesz az 1970-es évek legendás filmkészítőit bemutató Éjféli moziláz. A Stuart Samuels azonos című könyvén alapuló dokumentumfilm azt a folyamatot tárja fel, hogyan vált néhány már-már vérlázítóan provokatív film szubkulturális jelenségből a fősodor részévé, kitaposva az utat a modern amerikai független filmnek, ahogy azt ma ismerjük.

az_ugyfel

1970 és 1977 között hat játékfilm – az El topo, az Élőhalottak éjszakája, a The Harder They Come, a Rózsaszín flamingó, a Rocky Horror Picture Show és a Radírfej – kitágította az underground filmezés határait, és hatalmas rajongótábort mondhatott magának. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, a hazai mozikban pedig eredetileg 2006 novemberétől vetített Éjféli moziláz hiánypótló összegzése a filmtörténet egy méltatlanul elfeledett korszakának.

Az éjszakai mozivetítések sajátos varázsát, és az ezt körülvevő miliőt a mozgalom minden fontosabb szereplőjének – színészek, producerek, írók – megszólaltatásával mutatja be Samuels: a kultikus korszakról többek között John Waters, David Lynch, George A. Romero, és Tim Curry mesél. A film stílszerűen az éjszakai sávban szerepel a Mozinet Filmnapok programjában – olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik: a vetítéseket a filmekhez szervezett beszélgetések, közönségtalálkozók és egyéb rendezvények fogják kiegészíteni.

A 6. Mozinet Filmnapok idei helyszínei Budapesten a Puskin Mozi, Békéscsabán a Center, Debrecenben az Apolló mozi, Egerben a Kepes Intézet, Győrben a Rómer Ház, Kecskeméten az Otthon mozi, Miskolcon a Művészetek Háza, Nyíregyházán a Krúdy mozi, Pécsett az Apolló mozi, Szegeden a Belvárosi mozi, Szentendrén a p’Art mozi, Székesfehérvárott a Barátság mozi, Szombathelyen a Savaria mozi, míg Veszprémben a Városi Művelődési Ház lesznek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com