Hírek

Cannes 2017: Jessica Chastain és Paolo Sorrentino is a zsűriben

Jessica Chastain és Will Smith amerikai színészek, az Oscar-díjas olasz rendező, Paolo Sorrentino és Maren Ade, a Toni Erdmann című film német rendezője is tagja a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramja kilenctagú zsűrijének – jelentették be kedden a szervezők.

A nemzetközi zsűri a május 17-én kezdődő fesztivál zárónapján, május 28-án, a záróünnepségen adja át a legjobb filmnek járó Arany Pálmát és a többi díjat.

A zsűri elnöke Pedro Almodóvar spanyol rendező lesz, a kilenctagú testületben négy nő kapott helyet.

A 48 éves amerikai Will Smith amerikai színész, producer, kétszeres Grammy-díjas zenész mellett ott lesz honfitársa, a 40 éves Jessica Chastain színésznő, aki a Cannes-ban 2011-ben Arany Pálmával jutalmazott Az élet fája (a képen) című filmben, Terrence Malick alkotásában a főszerepet alakította.

Az 52 éves francia Agnes Jaoui színésznő, forgatókönyvíró, rendező hazájában elsősorban a Jean-Pierre Bacrival közösen írt színpadi komédiákkal és filmekkel vált ismertté, többszörös César-díjas. A 40 éves Maren Ade német rendező, a Toni Erdmann című harmadik filmjével tűnt fel, amelyet a tavalyi cannes-i filmfesztiválon mutattak be.

A 46 éves Oscar-díjas Paolo Sorrentino olasz rendező visszatérő vendége a fesztiválnak, ahol nyolc filmjét mutatták be, s az 53 éves dél-koreai rendező, Park Chan-wook is rendszeresen megfordul a cannes-i vörös szőnyegen. Rajtuk kívül a zsűriben foglal még helyet a 67 éves Gabriel Yared francia zeneszerző, több mint száz film zenéjének komponistája és a 35 éves Fan Bing-bing kínai színésznő.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com