Hírek

Chris Evans a District 9 rendezőjével áll össze

Neill Blomkamp új katasztrófafilmjének, a Greenlandnek lehet a főszereplője az Amerika Kapitányt is játszó Chris Evans.

Chris Evans már rég bejelentette, hogy távozik a Marvel-univerzumból. A jövőre érkező negyedik Bosszúállók-film lesz az utolsó számára, de addig is van ideje válogatni az utána bemutatandó produkciókból.

Ezúttal a dél-afrikai származású Neill Blomkamp találta meg, akitől már 3 éve nem láttunk filmet.

A District 9-nal bizonyító, majd az Elysium: Zárt világ és a Chappie című filmekkel vegyes sikereket elérő rendező sajnos Ridley Scott ügyködései miatt nem tudta megrendezni A bolygó neve: Halál vágyott folytatását. Blomkamp nem csüggedt, hanem elkészített több rövidfilmet is, melyekből akár egyszer még nagyjátékfilm is készülhet. Míg azok a projektek váratnak magukra, addig is érkezik tőle a Greenland.

Neill Blomkamp

A Greenland részletes szinopszisáról még nem értesültünk, de az biztos, hogy egy családról szól majd, akik egy természeti kataklizma közepén találják magukat. Blomkampot ismerve az alábbi ismertető túl klisés ahhoz, hogy a teljes igazság legyen. A filmjeiben társadalmi kérdéseket gyakran feszegető rendező egy olyan címmel, mint a Greenland, valószínűleg a klímaváltozással kapcsolatban fog véleményt alkotni.

Avatar

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya