Hírek

Chris Pratt csillagot kapott a hollywoodi hírességek útján

Csillaga az utóbbi években sejlett fel a hollywoodi égbolton, ahol aztán azonnal ragyogni kezdett. Chris Pratt rövid idő alatt óriási sztár lett, ezt jelzi a Hollywoodi Kereskedelmi Kamara elismerése, a járólap a Hírességek útján.

Chris Pratt pénteken csillagot kapott a hollywoodi Hírességek útján. Az Utazók és a Jurassic World sztárját az eseményen az a rendező köszöntette, aki elsőként mert rábízni főszerepet egy kasszarobbantó filmben. James Gunn, A galaxis őrzőjének direktora úgy fogalmazott az átadáson: „a barátomnak tartalak, és még legalább tíz évig szeretnék veled filmeket készíteni”. A színész és a rendező második közös munkájukat egyébként épp most mutatják be, A galaxis őrzői vol 2-t Magyarországon is május 4-től vetítik majd – nyilván nem véletlen az időzítés.

A csillagátadón az új Marvel-film stábja is megjelent, de a showt ellopta tőlük Chris Pratt és családja. Felesége, Anna Faris köszönőbeszédben dicsérte férjét, utána a színész pedig azt mondta: „nem tudom, hogy megérdemlem-e. De hiszek Istenben, és hiszek abban, hogy az útjai kifürkészhetetlenek, és az út mentén jelekkel és ajándékokkal terelget minket. Sokszor ezek az ajándékok emberek: az édesanyám, a feleségem és a gyerekem” – itt már a könnyeivel küzdött a sztár. Az igazi cukiskodás pedig utána kezdődött, amikor kisfia is megjelent az eseményen a 39. perc környékén.

Íme a teljes videó:

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya