A koronavírus veszélyezteti a mozikat is. Többek közt Edgar Wright és más filmesek után Christopher Nolan lépett közbe, és írt egy szívhez szóló levelet az amerikai kormánynak címezve.
A The Washington Postban jelent meg Christopher Nolan levele, melyet a filmszínházak védelmében fogalmazott meg. A rendező nagy védnöke a klasszikus filmfogyasztásnak, ráadásul a mai napig szalagra veszi fel műveit. Egy olyan szükségállapotban, mint a COVID-19 vírus, több szektor is veszélyeztetetté vált, köztük a szórakoztatóipar is, ezen belül a mozik.
A látogatás visszaszorulásával csődbe mehet több filmszínház is, a streaming párhuzamos megerősödése pedig szintén csapásként szolgálhat eme helyzetben.
Nolan tehát nyílt levélben fordult az amerikai kormányhoz, és kérte támogatásukat a moziláncolatok és azok dolgozóinak nevében, és a bezárások megelőzésének érdekében. A rendező az alábbiakat nyilatkozta: „Mikor az emberek a filmekre gondolnak, először a sztárok, a stúdiók és a csillogás jut eszükbe. De a filmipar ennél sokkal több összetevőből áll: a jegypénztár mögött állókból, a mozigépészekből, a jegykezelőkből; azokból, akik elhozzák a filmeket, akik reklámozzák a mozit és akik a mosdóhelyiségeket feltakarítják.”
Majd így folytatta: „[a filmszínházak] a közösségi élet fontos helyszínei, melyek széles tömegek számára biztosítanak szórakoztatást, és rengeteg munkahelyet is teremtenek.
Filmkészítőként a munkám nem lehet teljes az említett alkalmazottak, és az általuk vendégül látott közönség nélkül.”
Christopher Nolan kitért arra, hogy bár nem egy elengedhetetlen dolog ebben a nehéz helyzetben moziba járni, mégis mikor a krízis véget ér, az embereknek szükségük lesz közösségi helyekre, és élményekre. Ez a kapcsolat, mikor az emberek újra egymásra találnak, együtt örülnek, nevetnek, sírnak és meghatódnak, sokkal erősebb lesz, mint az előtt.
„Szükségünk van arra, amit a filmek adnak számunkra.” – zárta gondolatait – „Meglehet, hogy velem együtt azt gondolta, hogy a surround hangzás, a csoki, az üdítő és a popcorn, vagy a filmsztárok miatt járt moziba. Pedig nem. Egymás miatt.”
Nolan idén a Dunkirk után három évvel új filmmel jelentkezik. A Tenet című sci-fi alkotás jelenlegi premierdátuma július 16-ra esik. Egyelőre nem módosított a Warner Bros. a bemutatón, bár ki tudja, mit hoz még a jövő.