Különleges és egyedi részleteket árult el közelgő filmjéről a kortárs hollywoodi rendezők egyik legnagyobbika: az Oppenheimer forgatókönyvét végig E/1-ben írta meg Christopher Nolan. És ez még nem minden!
Ha eddig nem vártuk volna eléggé Nolan júliusban érkező igaz történetet feldolgozó blockbusterét, akkor itt van néhány friss részlet az Oppenheimer megírásáról és elkészítéséről, amelyet a napokban osztott meg az Oscar-díjas rendező.
Az atombomba atyjáról készült életrajzi-történelmi film teljes forgatókönyvét egyes szám első személyben írta meg az alkotó.
Ahogy Nolan fogalmaz, azért tartotta ezt fontosnak, mert szerinte ezzel tudja csak igazán közel hozni egy ekkora zseni teljesítményét a nézőkhöz. Szerinte a filmes szakma mindig is hadilábon állt azzal, hogy hitelesen és emberien mutassa be a nagy zseniket; erre pedig megoldást nyújt az E/1-es script. Ráadásul úgy véli, hogy talán még soha senki nem készített ilyen forgatókönyvet korábban.
Az Oppenheimer természetesen vizuálisan is megeleveníti majd, hogy mikor is mászunk szinte bele a tudós fejébe és lelki világába: a nagyjából három órás játékhossz színes részei – amik a film többségét teszik majd ki – kvázi Oppenheimer szemszögéből mesélik majd el a történelem egyik legfontosabb szeletét.
Ez azonban nem minden, hiszen Nolantől már megszokhattuk, hogy az akciódús és kivételesen látványos filmjeinek legütősebb jelenetei sokszor nem használnak semmilyen CGI-t. És ez az Oppenheimer esetében is így lesz!
Nolan ugyanis Andrew Jackson vizuális effektusokért felelős szakember segítségével úgy forgatta le az atombomba felrobbanását, hogy nem használtak ehhez CGI segítséget.
Az egyedi forgatókönyvet és a merész látványvilágot természetesen ezúttal is A-listás sztárok tömege övezi, a főszerepben rögtön Cillian Murphy-vel. Mellette szerepel még a filmben Emily Blunt, Florence Pugh, Robert Downey Jr., Matt Damon, Gary Oldman, Jack Quaid, David Dastmalchian, Kenneth Branagh, Josh Hartnett, Rami Malek, Dane DeHaan, Scott Grimes, Alden Ehrenheich, Gustaf Skarsgård, Olivia Thirlby és Devon Bostick.
Íme az Oppenheimer előzetese:
A film július 20-án kerül a magyar mozikba.