Christopher Nolan legújabb filmje, mely J. Robert Oppenheimerről és az atombomba kifejlesztéséről szól, az Universal Pictures gondozásában készül majd el – adta hírül a Deadline.
Oppenheimer fizikus kulcsszerepet játszott az atombomba kifejlesztésében, s bár szükségesnek tartotta ezt a fejlesztést, nem kevés morális dilemma övezte életét. Ennek fényében felelősséget is vállalt, és igyekezett a nukleáris fegyverek szabályozását kidolgozni, további fejlesztéseket meggátolni.
A film az úgynevezett Manhattan terv történetét mutatja be.
Christopher Nolan feleségével, Emma Thomas-val készíti a filmet, aki régóta szakmai partnere a rendezőnek. A produkció 2022 első felében fog elkezdődni. A szereplőkről még szinte semmit nem tudni, de Cilian Murphy neve már többször felmerült.
A hosszú vívódás a Warner Bros.-val azonban mostanra biztosan véget ért. A Warner Bros. gondozásában a közel 20 éves együttműködés során többek között A sötét lovag, az Eredet, a Dunkirk és a Tenet című filmek készültek el. A Tenet bemutatója körüli viták miatt már lehetett sejteni a közös munka végét, habár ez nem volt egy könnyű időszak senkinek a pandémia miatt. Ez a vita kiterjed a film mozis és azzal egyidejű streaming bemutatójára, ugyanis a stúdió hibrid forgalmazási megoldása eléggé dühítette Nolant és ennek hangot is adott. Tény, hogy Christopher Nolan filmjei, akárcsak Denis Villenueve Dűne című alkotása, nagyvászonért kiáltanak.
Azt már egy ideje tudni lehetett, hogy Christopher Nolan új filmjének forgatókönyvét több stúdiónak is elküldte, és folynak a tárgyalások, azonban most már biztos, hogy az Universal Pictures nyert el a film jogait.