Hírek

CINEMApink: avagy mi lesz a következő? Szivar Andy Vajnától?

Cinemapink
Fotó: Sergő Sára

Az elmúlt hónapok várakozásai után bezárt és újra kinyitott Budapest egyik mozija a Mammutban. Megnéztük hát, hogyan muzsikál az új török tulajdonos. CINEMApink tesztet tartottunk csütörtök este, Guy Ritchie legújabb filmjének premierje napján.

A törökök 2017 tavaszán ismét bevették Budát – vonhattuk le a történelmi konklúziót, miután a széna téri Mammut bevásárlóközpont (és ugyanúgy a BAH csomópontnál lévő MOM Park) bezárása után nem sokkal kiderült az új tulajdonos érkezése. A törökországi székhelyű CINEMApink Budapesten elsőként a Mammutban nyitotta meg moziját, a korábbinál jóval kisebb méretben. A Cinema City által üzemeltetett Mammut mozi ugyanis mindkét épületben 8, vagyis összesen 16 vásznon működött, addig a CINEMApink csak a Mammut 2-ben nyitott termeket, ott is csak 5-öt. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a termek jóval szellősebben vannak berendezve – ugyanakkora teremben nagyjából egyharmad mennyiségű széket lehet megszámolni -, ez továbbcsökkenti a befogadóképességet.

Ez persze legyen az üzemeltetők gondja. Én szórakozni mentem, a cég pedig világszerte úgy kommunikálja magát, ami ezt teszi valamilyen magasabb fokozaton. Nagyobb kényelmi funkciók, jobb kiszolgálás, extrább körülmények, valamiféle prémium élmény, amit ígér. Az aggodalom megvolt bennem persze étkezés előtt, elég volt csak beleolvasni a mozi Facebook oldalának kommentjeibe: 2 pénztár az összes filmre, kígyózó sorok, lejáró jegyfoglalások, egy helyre kiadott két jegy és egyéb huncutságok.

Valóban két pénztár, ahol premier nap este fél 8-kor azonban legfeljebb 10 perc alatt be lehet jutni, ráadásul a jól kinéző faborítású box office-ok sem csúnyák. A jegyárak több mint rendben vannak: az 1,300 Ft-os, fogyatékkal élőknek járó kedvezményes 3D mozijegyet + kísérőnek ugyanazt és a hozzá tartozó szemüvegeket (hát persze hogy otthon felejtettem) összesen 3,000-ből kihoztuk, ugyanez a Cinema City-nél hasonló időszakban több mint 500 Ft-tal drágább. Szemmel láthatóan alá akarnak menni a konkurenciának.

Cinemapink
Fotó: Sergő Sára

A licit nemcsak a jegyárban mutatkozik meg, hiszen az új hálózat elsősorban a kényelemmel és a prémium kategóriával szeretne kommunikálni. A hajókabin jegypénztárak után az előtér faborítása is magáért beszél. Kellemes félhomály, halk zene és könyvespolc (!) várja azokat a termek bejáratánál, akik nem kíváncsiak a filmek előtti idegesítő reklám- és talán kevésbé idegesítő előzetesdömpingre.

Odabent 6-8 sornál nincs több, a székek nagyok és kényelmesek, bőrből vannak. Mint más mozi VIP termében vagy valami nagyobb magánvetítő teremben. A hangulat az előtérhez hasonlítható, kellemes érzésű, otthonos, nem hivalkodó. A sorszámok nem a bőrfotelbe vésve, hanem a plafonról a földre vetítve látszik kis lámpával. A fotelben kényelmesen elhelyezkedve hátunkat és lábunkat kellő magasságba helyezhetjük. Annak idején a Kolosy téren beindított Bed Cinema nem hozta meg a kellő sikert, a majdnem fekvő helyzetben nézhető filmeknek talán nagyobb keletje lesz.

 

De meddig tarthat ez?

Ami a hozzám hasonló filmőrülteket viszont a leginkább elvarázsolt, az a reklám- és előzetesdömping teljes hiánya. Artúr király kalandjai eddig soha nem látott módon pontban 20 órakor megkezdődtek, így a terem nézőközönségének jelentős része azonban garantáltan lemaradt már az első fordulatokról.

Cinemapink
Fotó: Sergő Sára

Elég valószínűnek tűnik, hogy ilyen szolgáltatás ekkora maximális befogadóképességgel ilyen jegyárak mellett hosszú távon nem fenntartható, mindenesetre indító kampánynak több mint szép gesztus. Vannak persze további kezdő akciók, ezen a hétvégén például az érettségizőket várják 1,000 Ft-os jegyekkel. Még megvárom, amíg Andy Vajna fog saját kézzel sodort kubai szivart adni a bejáratnál minden jegy mellé. Ha ez is megtörténik, felőlem emelhetnek a jegyárakon.

Disclaimer: az új CINEMApink mozit bemutató cikket hirtelen felindulásból saját pénzen teszteltem. A mozihálózat nem kérte közreműködésünket, a megjelent cikket anyagilag nem támogatta.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.